Körforgás – Ifjúsági- és presbiteri nap Sopronban

Sopron – A Soproni Evangélikus Egyházmegye 2016. november 19-én Körforgás címmel ifjúsági és presbiteri napra invitálta az egyházmegye ifjúságát és presbitereit. Az egész napos rendezvénynek a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium adott otthont. A fenti cím sok mindent elárul mind a tematikáról, mind a programok felépítéséről.

Az alkalom Pelikán András soproni lelkész áhítatával kezdődött. Őt követte a Szélrózsáról már jól ismert Bánki Benjámin - a mindössze tizenhét éves pécsi gimnazista fiú -, aki a slam poetry műfajban alkot és ad elő. „Benit” nem csak a tizenéves lányok bámulták csillogó szemekkel, hanem az őszes hajú presbiterek  és az alkalmon részt vevő lelkészek is. Egymás után kerültek elő a táskákból a telefonok, hogy megörökítsék a magvas gondolatokat és az emlékezetes pillanatokat.

Az előadást követően csoportokra oszlottunk. Az idősebb korosztály részt vett az egyházmegyei közgyűlésen, majd a délután folyamán Gregersen-Labossa György szombathelyi lelkész magával ragadó előadását hallgatták meg az egyházi esztendőről, amely az előadó szavaival élve egy kincsesbánya.

Eközben a fiatalok alkotó csoporokban vettek részt. A Plöchl Ildikó határ menti gyülekezetpedagógus által vezetett barkácsolók felöltöztették a reggel még csupasz oltárt saját festésű oltárterítővel, újrahasznosított pezsgősüvegekből, decoupage technikával  készült gyertyatartókkal, mogyorófa vesszőből és konzervdobozokból alkotott kereszttel és egy virágkötőnek tanuló fiú révén az egyházi év színeiben pompázó virágdísszel.

A nem mindennapi záró istentiszteleten bemutatkoztak a Bánki Beni által motivált „kreatív írók“ és a Margittai Endréné vezette néptáncosok is, akik moldvai és sárközi táncokat jártak. Az alkalmon Tubán József csornai lelkész hirdette Isten igéjét, Mesterházy Balázs esperes pedig beiktatta hivatalába a közgyűlés által újonnan megválasztott egyházmegyei tisztségviselőket.
Reméljük, jövőre még több gyülekezet ifjúsága és a soproni evangélikus iskolák diáksága is bekapcsolódik a „körforgásba“!

Képek: http://agfalva.lutheran.hu/node/5478

HE.