Köszönet

Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki önkéntes munkájával segítségünkre volt idei hittantáborunk megszervezésében.
Nagy-nagy köszönet Plöchl Ildikónak, Demeter-Vörös Andreának, Lukács Xéniának, Oroszné Etlinger Ildikónak, a Tauber családnak, Kedves Vencelnek, Füzi Andreának, a Lévai családnak, Akácos Tamásnak és ifiseinknek: Resperger Rékának, Maráczi Rékának, Tóth Viviennek, Csendes Mátyásnak, Plöchl Alexandernek, Dóka Mártonnak, Tóth Martinnak. Továbbá köszönet a szendvicsek készítéséért Podzimek Katalinnak és Soproni Csillának.

És persze nagy köszönet a gyerekeknek, hogy kedvesek, okosak, aranyosak, lelkesek…. voltak. Velük és értük érdemes dolgozni. Jó volt újra és újra látni és hallani az ódon falak között gyermekeink örömét, nevetését, figyelmét, imádságát, énekét … Ők ennek a gyülekezetnek a reménységei.

Köszönet az Emberi Erőforrások Minisztériumának is, hogy ebben az évben felkarolták a reformációi emlékév eseményeit. Köszönjük azt a 400.000 forintnyi támogatást, amelyet a táborra kaptunk.

És egyáltalán nem utolsó sorban, köszönet a szülőknek, hogy elhozták gyermekeiket és ránk bízták hitbeli nevelésüket

Köszönet.
Erős vár a mi Istenünk!

Heinrichs Eszter lelkész