Aradási hálaadó istentisztelet igehirdetése, 1 Thess 5, 18

Egyszer régen - Krisztus előtt úgy ötszáz évvel- élt egy filozófus Görögországban, aki meglehetősen spártai körülmények közt töltötte ideje nagy részét. Elítélte a luxust, és bár többet is megengedhetett volna magának, tudatosan a minimumra csökkentette igényeit. Úgy vélte, hogy az értelmes és bölcs ember mértéktartóan tud élni. Nem sokat törődött a külsőségekkel, azt mondják róla, hogy még cipőt sem hordott.

Mindennek ellenére, egyik kedvenc szórakozása az volt, hogy a város piacterén, az agorán sétálgatott. Szeretett az élet dolgairól diskurálni az emberekkel, és ezen beszélgetések egy része - a tanítványainak hála-, ma is olvasható.

De nem csak beszélgetni ment nagy előszeretettel az agorára, hanem azért is, mert szívesen nézegette a piac kínálatát, legyen az paradicsom, szőlő vagy kerámiaedény. Tudták ezt a tanítványai, és egyszer meg is kérdezték tőle: - Mester, miért csüng a szemed ezeken az árukon, hiszen soha semmit nem vásárolsz?

A bölcs Szókratésznek ez volt a válasza: Azért szeretek itt lenni, mert a piacon újra és újra elgondolkodom azon, hogy az itt kapható dolgok nélkül is nagyon jól megvagyok.

Bevallom töredelmesen, ha a modern piacterek valamelyikén tartózkodom, akkor nekem nincsenek ennyire eszményi gondolataim. Természetes módon pakolom tele a kosaramat azzal, amire szükségünk van, és néha azzal is, amire nincsen. Sőt, néha még bosszankodom is, ha a nincsen piros alma, csak zöld, vagy ha éppen fonnyadt a petrezselyem. Válság ide, válság oda, manapság természetesnek vesszük, hogy megtalálható a boltokban és a spájzaink polcán mindaz, amire szükségünk van. A huszonegyedik század emberének már nem az a gondja, hogy mit egyen, hanem inkább az, hogy nem kellene ennyit ennie. Éppen ezért ritkán jut eszünkbe, hogy hálát adjunk és imádkozzunk a mindennapi kenyérért. Sokkal inkább elégedetlenkedünk, panaszkodunk és fanyalgunk.

Nézzük csak meg ezt a gyönyörűen feldíszített oltárt, rajta a zöldségekkel, gyümölcsökkel, kenyérrel. Mindaz rajta van, ami testi szükségleteinkhez kell. Kívánom, hogy amikor otthon a tele hűtőszekrényeink ajtaját nyitogatjuk, vagy a zöldségbolt áruit válogatjuk, jusson eszünkbe, hogy mindaz, amit ott látunk, elsősorban az Úristen érdeme!

Aratási hálaadó istentiszteletünkön minden évben szokott néhány szem gesztenye is lenni az oltáron, hiszen Sopron környéke azon kevés élőhelyek egyike, ahol ez különleges gyümölcs megterem. A szelídgesztenyéről azt olvastam, hogy szinte minden tápanyag megtalálható benne, amire szükségünk van, ezért a középkori járványok és éhínségek idején sokan a gesztenye termésének is köszönhették életüket. A bölcs rómaiak pedig azt tartották, hogy ott a legideálisabbak az életkörülmények az ember számára, ahol a gesztenye megél. Ugye, nálunk az idén sem volt hiány a gesztenyében? A környék erdeiben kicsik és nagyok zsákszámra szedhették októberben ezt a csodálatos csemegét.

Tudom, hogy mindenkinek megvan a maga baja, itt fáj, ott fáj, itt van hiányosság vagy éppen amott... De azért nézzük meg jól ezt az oltárt, és nézzünk magunkba is! Elég hálásak vagyunk mi azért, hogy megvan a mindennapi kenyerünk? Megköszönjük-e az Istennek elégszer azt, hogy gondoskodik rólunk?

Egy középkori legenda szerint Istennek volt két angyala, akik az imádságokat továbbították. Az egyik angyal a kéréseket tolmácsolta az Isten felé, a másik pedig a köszöneteket. A kéréseket postázó angyal alig állt a lábán (még jó, hogy voltak szárnyai), a köszöneteket postázó pedig az egy kezén meg tudta számolni a hálás embereket.

-Ugye a mi leveleink alatt is az első angyal roskadozna? Holott annyiszor megtapasztalhattuk azt az igazságot, amit már az ókori filozófus is jól tudott: Örüljünk nagyon annak, amink van! A Biblia pedig még ennél is többet mond: - "...mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra." (1 Thess 5, 18)

Ámen.

Elhangzott Ágfalván és Sopronbánfalván 2011. November 6-án, az aratási hálaadó istentiszteleten.