Eszter kedvenc versei

Sárhelyi Erika: Utolsó pecsét

Szépen kellene majd megöregedni,

csak úgy magunkhoz ölelni az időt,

ne vegye észre rajtunk kívül senki,

hogy ott állunk már az örök tél előtt.

 

Mert olykor méltatlanná lesz az élet

– törődik a test és bomlik az elme –,

ha minden nap a káoszban ér véget,

már nem elég az égiek kegyelme.

 

Mert úgy lenne jó: ha hajlott háttal is,

de vegytiszta tudattal és merészen…

Mert úgy kellene, hogy ne legyen hamis

az utolsó pecsét az útlevélen.

Rab Zsuzsa: De addig

De addig mennyi elfutó vonat,

de addig mennyi vertszárnyú madár,

de addig mennyi mázsás virradat,

mennyi perzselt, koromszárnyú levél,

de addig mennyi testté-lett hiány,

és mennyi karrá-nem-lett ölelés,

falakról visszapattant nevetés,

mennyi sikongó mentőautó,

mennyi gyűrt vánkos, gubanc takaró,

mennyi nehéz kosár, hány temetés,

mennyi betű, mennyi szívpercenés,

hány nem és hány miért és hány soha,

hány mégis, hány azértsem, hány talán,

és mennyi szó, hűvösen cseppenő,

Gámentzy Eduárd: Egy barátomnak

Nem, mi nem vagyunk szegények!
Nálunk nincs súlya, holmi pénznek!
Mi halljuk a zenét, hiszünk a versben,
Képeket festünk képzeletben...
Hozzánk a fák is lehajolnak,
Értjük a szót, ha nem is szólnak.
Mi gyalog járunk kopott kabátban,
Ahová mi megyünk, ott neked határ van,
Kerítés, szögesdrót, veszélyes terület!
- Nekünk az Isten! - Neked csak feszület!

Barna Júlia: kérdések az élethez

még várom egyre hogy az életnek
feltegyem kérdéseimet
élet ráérsz?
most figyelj
a szeretet és a félelem kettős áramkörében
hol fogok kifejeződni
ha egyedül sem vagyok önmagam
hol van és miért nincs százszázalékos biztonság
miért kell könnyekben kimosni valamit
hogy az emléke
tiszta fényben ragyogjon
áthatolhatatlan múltunkból
hova hullanak a törékeny tört hitek
és a maradék szavak
aki elárulja magát hova lesz a lelke
a függőlegesből hogyan lesz ferde
honnan remél szeretetet

Sárhelyi Erika: Mintha vihar jönne

Ma jó volna kicsit messze menni
- nem örökre, elég egy kiskabát -,
csak pár üres órát zsebre tenni,
s úgy futni járatlan utakon át.

 

Elveszni, mint kit nem is keresnek,
csak áttűnni titkon, mint őszbe a nyár.
Csuklómon - tik-tak - vernek a percek,
indulnom kéne, mert valami vár.

 

Ma közel a távol, megérintem,
s lábamhoz ülnek sosem járt helyek,
egyikük máris fogja a kezem,
lehet, egy pár napra vele megyek.

 

Bihary József : Tűnődés...

Mondd, szabad-e szeretni a Szépet,
Lehet-e még hallani néha Jót,
Imádkozni bármilyen Szentséghez,
Kimondani bátran a néma szót?

Mondd, szabad-e ma még álmodozni,
Szabadon kószálni színes szélben,
És bár sarkadon lyukas a zokni,
Kímélhet-e a szegényes szégyen?

Mondd, lehet neked most is vigadnod,
Míg kín sikolt az emberarcokon,
Tudhatsz-e még kívánni jó napot,
Másnak a nyelvén, ki neked rokon?

Oldalak