Eszter kedvenc versei

Fodor Ákos: TITOK

Fölmérem határaimat:

határtalanok.

Kitapogatom korlátaimat:

korlátlanok.

Talán nem is lehetne hol s hogy lennem

– mégis vagyok.

Károlyi Amy : Távolodás, közeledés

Akik meghaltak, szinte élnek

akik élnek, akár a holtak.

Egyre távolabbak az élők,

egyre közelebbek a voltak.

Weöres Sándor: Üdvösség

Csak azért

az egyetlen napért

érdemes volt megszületnem,

amikor szeretni tudtam,

és szeretnek-e, nem kérdeztem.

Csak ennyi történt teljes életemben,

egyébkor szakadékba buktam.

Csak azért

az egyetlen napért

érdemes volt megszületnem.

Nemes Nagy Ágnes: Július

Fény, fény, napfoltok, illatozó színek,

szívem helyén - ahogy szokás - virág.

- Még most az egyszer mindent megbocsátok,

de ezután már javulj meg, világ!

Háy János: Kicsi vers reggelre

Lassan elmúlt az éj,

feltámadott a nap,

vajon ki lesz, ki ma,

énnekem erőt ad?

Ki a lélek mélyén,

meggyújtja az ég fényét?

Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal az égen át:
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni se mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok...és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,

Ágai Ágnes: Szó, ami szó

Nagyon egyszerűen kellene szólni
ebben az agyonbonyolított világban.
Veretes, tiszta, igaz beszéddel
lehántva a sallangokat,
az utánzatok idegen koloncát,
a cifra cikornyák vadhajtásait.
Fehér szavak kellenének,
újra felfénylő, megtalált szavak,
lesikált, erős tölgyfa szavak,
masszívak, faraghatóak,
kemények, érthetők.
Vissza kell adni hitelét,
becsét, szépségét a szónak,
a szóra érdemes szavaknak,melyekkel szót válthatunk,
és szót érthetünk egymással
jó szóban szűkölködő korunkban.

Kamarás Klára: Titok

Gyengék vagyunk és sérülékenyek,

de hogy ne lássa rajtunk senki,

öklünket rázzuk a világnak,

büszkén viseljük sebeinket,

hisszük, hogy nem tartozunk másnak,

csak önmagunknak.

Éjszaka...vagy,

ha álmatlan hajnal éber

forgolódás közben talál,

megrebbenve, mint gyertya fénye

kimondjuk súgva, szinte félve

mindenkinek a titkok- titkát,

mit eltemetni végleg nem lehet:

gyengék vagyunk...és sérülékenyek...

Hamvas Béla: Útravaló

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.

A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.

Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsájtó Hatalom így szólt:

Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni,

adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg.

Fekete Istvárn: Ünnep után

Elmúlt az ünnep, fáradt a város,
Sötét szobákban kopott fenyők,
Bús gyertyacsonkok és álmos mackók,
Bádog vasutak és törött hajók.
Künn ül a hó az ablak előtt.

Künn hull a hó. A nagy erdők alatt
Mint néma árny, oson a róka.
Surran a patak mohos híd alatt,
Sziszegő szél sepri a partokat,S dúdol magának tegnap óta.

Régi a dal és régi az ünnep.
A tél havas csókja most meleg,
És tiszta, mint a szálló, szűzi hó,
Mint az imádság, a legutolsó.
Itt nem múltak el az ünnepek.