Jn 10, 22-29
22Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt. 23Jézus a templomban, a Salamon csarnokában járt. 24Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: "Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!" 25Jézus így válaszolt nekik: "Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, 26de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. 27Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. 29Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Jn.10,22-29
Egy-egy vizsgára, vizsgálatra vagy éppen diagnózisra várva gyakran mondogatjuk, hogy nincs rosszabb a bizonytalanságnál; inkább tudjuk meg időben, hogy rossz lett a dolgozat, a vizsga, a felvételi vagy éppen egy betegség eredménye, mert akkor elkezdődhet a baj orvoslása!
Persze nemcsak dolgozatírás előtt, vagy az orvosra várva érezhetjük azt, hogy minden bizonytalan, hiszen egy olyan világban élünk, ahol folyamatosan torzulnak a mércék és emiatt az élet különféle területén zűrzavar uralkodik, bizonytalan a jövő, sokféle félelem alakítja dolgainkat. Hihetetlenül gyorsan változik minden és átalakul körülöttünk az értékrend. Már az én generációmra is igaz, hogy ami régen még szép volt, helyes és igaz, az ma már nem biztos, hogy szép, helyes és igaz. És leginkább talán a változás tempója ijesztő. Ahol ennyire szélviharszerű a változás, ott a legfontosabb feladat, hogy a sarokpont biztos legyen! Hiteles legyen, hogy mérhessük magunkat hozzá, és ne ingadozzon, ne változzon, ne forogjon hol erre, hol arra, mint a szélkakas![1]
Persze a bizonytalanság érzése nem újkeletű dolog. Bizonytalankodtak a Jézus körül és Jézus mellett élt emberek is. A zsidók ezt kérdezték Jézustól: "Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!"
Már megmondtam, de ti nem hisztek nekem, hangzott Jézus válasza, majd egy gyönyörű képet tárt hallgatói elé, amelyben önmagát egy pásztorhoz hasonlítja, akit követnek a juhai, mert ismerik őt. Tudom és vallom, hogy nincs ennél az ismeretnél, a Jó pásztorba vetett hitnél biztosabb pont az életben!
Mert ha a feltámadott Jézus Krisztus-hit áthatja életünket, akkor jöhetnek bizonytalanságok, csapások, tragédiák, vagy sorsfordító események, mégis lesz egy olyan biztos támaszunk, akit követhetünk. Jézus így beszél erről: "az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem." És ez a Jó Pásztor, Jézus Krisztus azt is megígéri, hogy az örök életre vezeti el az ő nyáját, amelynek reménység szerint mindannyian a tagjai vagyunk.
A konfirmandusok hamarosan azt a feladatot fogják kapni, hogy a vizsgaistentiszteletig írjanak maguknak egy saját hitvallást. Foglalják össze frappánsan, hogy miben hisznek, mit jelent nekik Jézus követése, mit jelent nekik Isten szeretete, és hogyan kívánják hitüket megélni. Nem egyetemes vagy evangélikus hitvallásaink helyett vallják meg ezzel hitüket, és nem is csak úgy saját használatra, hanem reménység szerint önmaguk számára, önmaguk épülésére. Mert jó, ha újra és újra rögzítjük magunkban is, hogy mik is életünk sarokpontjai, mik azok a mércék és tanítások, amelyek meghatározzák életünket. Kívánom konfirmandusaiknak, és persze mindannyiunknak, hogy egész életünkben Jézus Krisztus legyen számunkra a mérce, reménység és hitük kiapadhatatlan forrása!
Azért is kapják ezt a különleges feladatot a konfirmandusok, mert újra meg újra megtapasztaljuk hogy bizonytalan világunkkal és napi harcainkkal, s küzdelmeinkkel akkor boldogulunk leginkább, ha nem csak abból indulunk ki, hogy én ki vagyok, hanem abból is, hogy kicsoda nekem Jézus Krisztus. Nagy kérdés, hogy hiszem-e, amit Jézus mondott önmagáról: én vagyok a jó pásztor. Vagy azt, amikor azt mondja magáról, és a környezetéről, hogy az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Az élet talán legnagyobb kérdései ezek, még ha elsőre nem is tűnnek annyira fontosnak, mint az, hogy milyen lakásom, autóm vagy ékszereim vannak.
Mi legtöbbször csak azzal foglalkozunk, hogy kik is vagyunk, és hogyan boldogulunk az életben. Ebben a gyönyörű tavaszi időben csodálkozzunk rá újra és újra a környezetünkre, Isten hatalmas tetteire! Figyeljünk rá, és halljuk meg, amikor Jézus hozzánk lép és azt mondja, vagy talán csak suttogja nekünk: én vagyok... én vagyok a jó pásztor. Én vagyok, ne félj! Elmegyek érted, megkereslek, visszahozlak, meggyógyítalak. Vagy azt: 27Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.
Néha úgy érezzük mi is, mint a Jézus közelében élő emberek, hogy Mesterünk bizonytalanságban hagyott minket. Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Kérdezhetnénk ezt mi is szinte naponta, ha a jövőnkre, az ország gazdasági és erkölcsi helyzetére, vagy a nagyvilág elborzasztó híreire gondolunk. Meddig tartasz még bizonytalanságban minket?
Azt hiszem, a fent említett dolgok bizonytalansága végig fogja kísérni életünk minden napját. Talán nem szembesülünk már nagy háborúkkal életünkben, de ideális biztosan nem lesz a mi emberöltőnyi időnk alatt sem a politikai, sem a gazdasági sem az erkölcsi helyzet. Mégis, az Úristen biztos támaszunk lehet és hitem szerint lesz is még a legnagyobb bizonytalanságaink idején is, hiszen azt ígéri bizonytalankodó népének: - nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.
Ámen.
