Jn 15, 1-2

Nemsokára itt a húsvét. Már annyira közel van, hogy nem lehet nem tudomást venni róla. Az oviban készülnek a szebbnél szebb tojásos alkotások, és lassan az iskolák ablakai és faliújságjai is tavaszi arculatot kapnak. Közben a hegyoldalakon csattognak a metszőkések, szépülnek a kertek.
A miénk is, ha lassan is. Van egy meggyfánk a parókia udvarán. Tavaly elkapta a moníliát. Olyannyira, hogy egy szem nem sok, de annyi meggy sem volt rajta. Azon gondolkodtunk, hogy kivágjuk a fát. Apukám javasolta, hogy csináljunk belőle egy „köcsögfát“, de a héten meglátogatott minket egy ágfalvi kertész, és megígérte, hogy úgy megnyesi a fát, hogy két év múlva teremni fog.

Meg is nyeste. Azóta a kicsivé lett -pár napja még óriási meggyfa-, csak első ránézésre néz ki úgy, mint egy köcsögfa. Ha jobban megnézzük, észrevehetjük, néhány hajtás maradt még a fán.
Mikor a gyerekeim megpillantották a megkopaszított meggyfát, elszomorodtak. A négyévest az foglalkoztatta, hogy hol fognak ezután fészkelni a madarak, a kétéves pedig azt kérdezte, hogy azért vágta-e le a Feri bácsi a meggyfa ágait, hogy ne teremjen rajta meggy? Pár másodperccel később pedig már aziránt érdeklődött, hogy azért vágta-e le a Feri bácsi a meggyfa ágait, hogy ne teremjen rajta alma?
Ha alma nem is, de a metszésnek köszönhetően reméljük fog még rajta meggy bőségesen teremni!

Nem mai találmány a metszés, sőt a metszőkés sem. Már az ókorban is komoly kertművelés folyt. A bibliában is sokszor előfordul a kert kifejezés, és arra is számos példát találhatunk, hogy a szentírás a szőlő és a fák megmetszésével állítja párhuzamba az emberi sorsokat.
A János szerinti evangéliumban ezt olvashatjuk: Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.

Sajnos nem egy olyan emberi sorsot ismerünk, amikor nem értjük, miért is kapott egy-egy élet akkora csonkítást, akkora veszteséget, avagy olyan „alapos“ metszést.
Én mégis hiszek a metszés gyógyító erejében! És abban is, hogy mindannyiunk, még a „legmetszettebb életű“ emberek számára is van megújulás. Valaki egyszer azt mondta, hogy amikor metszik a szőlőt, sír a hegyoldal. Ne felejdük, nem akármiért sír! Mert -bár a dús lombok lehullnak-, a megtisztított vessző sokkal többet terem, hiszen nem lesz többé rajta meddő hajtás, amely elszívná erejét.
Így tisztogatja néha a mi életünket is Isten metszőkése. Levág terveket, vágyakat, olykor könny omlik a metszőkés nyomán, lemetsz erőt és egészséget. Csak Ő, a Gazda tudja, miért.
De a metszés által megsokasodhat a gyümölcs, ahogy talán majd a mi -egyenlőre köcsögfának kinéző- meggyfánkon is.

Mostanság minden a megújulásról, a tél elmúltáról, a tavaszról beszél. Azt kívánom nekünk így húsvét közeledtével, hogy az ébredő természettel együtt mi is meg tudjunk újulni! Elsősorban belülről! Hitem szerint ez akkor történhet meg, ha abba az irányba figyelünk, amelyik irányba a fák és növények mutatnak. Felfelé. Felfelé, az Úristen felé. Imádkozva, böjtölve, húsvétra készülve, a tavasz gyönyörűségei mellett nem elmenve.

A legtöbb nemzetnek vannak mondái és népmeséi az égig érő fákról, amelyek összkötik a mennyet és a földet. Itt az oltáron, is van egy „égig érő fa“, amit rendes nevén úgy hívunk: kereszt. Ezen a kereszten függött és halt meg az Isten fia. Értünk, mindannyiunkért. Azért, hogy soha ne gyúljon ki életünkben a remény. Mert Jézusnak köszönhetően még a legkilátástalanabb helyzetekből, még a halálból is van kiút.
Emlékeztessen ezért bennünket minden lemetszett faág, minden tavaszi virág és minden mosoly arra, hogy Jézus Krisztus óta MINDIG van remény az újrakezdésre és a továbblépésre! Még akkor is, hogyha sír a hegyoldal, amikor metszik a szőlőt.

Heinrichs Eszter
Elhangzott Ágfalván és Sopronbánfalván 2011. április 3-án.