Október huszonharmadikai igehirdetés , Jn. 3,18-24

Október huszonharmadikát írunk, nemzetünk ünnepnapját. Tudjuk jól, ünnepelni és emlékezni sokféleképpen lehet. Lehet gyertyafénynél, imádkozva, lehet rivaldafényben, kiáltozva. Lehet templomban és lehet színpadon. Lehet színpadiasan és lehet egyszerűen. Én személy szerint nagyon örülök most annak, hogy október 23. vasárnapra esett, bár tudom, sokan, például azok, akik inkább a hétfői szünnapra szavaztak volna, nem osztják a véleményemet.

Pedig egy ünnep és egy munkaszüneti nap között óriási a különbség! Az egyik megelégszik a boltozással, a burgenlandi vásárolgatással, a másik pedig ünneplőbe öltözteti testét és lelkét. Ez utóbbiról gyönyörűen ír Márai Sándor:
Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.

Kedves Testvérek! Ha most igazán az ünnepre figyelünk, akkor magunk előtt láthatunk hősöket, akik ötvenöt évvel ezelőtt életüket áldozták egy országukért. Aztán itt a határon gondolnunk kell a menekültáradatra is, akik először könnyedén, aztán egyre keservesebb körülmények között jutottak át a határon, gyakran a helybeliek emberségének köszönhetően. És ne feledjünk gyertyát gyújtani azokért sem, akik nem jutottak át a hőn áhitott Nyugatra, mert a határon, -itt a közvetlen közelünkben- végeztek velük.

Az idősebb generációknak személyes emlékei vannak erről a korról, szépek, fájdalmasak, kitörölhetetlenek és felejthetetlenek. Az én generációm számára már csak az olvasmány- vagy a filmélmények jutnak. És az a mélységes tisztelet, amellyel az előttünk járt bátrakra és hősökre emlékezünk.

Azt mondtam, hogy örülök neki, hogy nemzeti ünnepünkre és hőseinkre vasárnap - istentisztelet keretében is - emlékezünk, méghozzá egy ilyen gyönyörű ige tükrében, mint ez a mai.

"...ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. 19Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, 20hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. 21Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt;

Ami talán leginkább összeköti nemzeti ünnepeinket a keresztyénséggel, az a bizalom.

János apostol egyik központi szava is ez: bizalom. Arra buzdít minket, hogy biztassuk szívünket és szóljunk bizalommal Isten előtt. Én hiszem azt, hogy Őtvenhat hősei is igencsak arra szorultak, hogy szívüket biztassák, hogy félelmeiket leküzdjék és bizalommal legyenek Isten iránt. És bízzanak abban, hogy amit elkezdtek, ami elindult, annak van jövője. ...hogy van jövő.

Bízniuk kellett. Bízni abban, hogy van, hogy lehet másképp, hogy lehet másmilyen a jövő. Tudjuk, a bizalom irracionális dolog. Matematikailag és logikailag nem igazolható.

A bizalom lelki természetű. Közel van ahhoz, ha éppen nem abból fakad, amit hitnek,

nevezünk.

Emlékezzünk ma azokra az emberekre akik ötvenöt évvel ezelőtt igazán tudtak hinni és bízni! Emlékeznünk kell rájuk, ez a kötelességünk. Én mégis lelkészként azt tartom az egyik legnagyobb feladatomnak, hogy az az emlékezés pillanataiban figyelmünket a jelenere és a jövő felé irányítsam. Itt és most nemcsak arra szeretnék buzdítani, hogy emlékezzünk, hanem elsősorban arra, hogy az élet fontos pillanataiban mi hősként tudjunk viselkedni! Igen, hősként. Nem politikai, hanem jézusi értelemben.

A Bibliában nem fordul elő ez a szó, hogy hős. A Könyvek könyve legmagasabb erkölcsi mércéje a szeretet. Jézus azt mondja: "nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, aki életét adja a barátaiért."

Jézus ezzel a mondattal, nem hiszem, hogy arra utal, hogy mindannyian életünk feláldozásával, forradalmárként küzdjünk embertársainkért. Én sokkal inkább úgy értelmezem a szeretetnek ezt a legfőbb parancsát, hogy az Isten Fia azt várja tőlünk, hogy a szeretet szemüvegén át nézzük ezt a világot. Azt, hogy akkor is szeressünk, akkor is küzdjünk, akkor se adjuk fel a küzdelmet, amikor belefáradnánk és belefásulnánk a feladatokba.

Márai, akit már az előbb is idéztem ír több helyütt arról, hogy az élet igazán nagy dolga, talán még úgy is fogalmaz, hogy az élet igazán nagy hőstette az az, ha kitartóan végezzük a ránk bízott munkát, és ha kitartóan gondoskodunk a ránkbízottakról.

Én hiszek abban, hogy ez a világ ma is tele van hősökkel. Talán nem hősi katonákkal, de hétköznapi hősökkel. Olyanokkal, akik a körülmények ellenére is tudnak küzdeni egy ügyért vagy egy közösségért. Hősként a hétköznapokban, hősként békeidőben, hősként kicsiny és nagy közösségeinkben.

Adjon erőt és kitartást nekünk az Úristen, hogy ha nem is szószerinti hősként, de kicsinyke kis hétköznapi hősökként szerető, hűséges szolgái lehessünk! Áldott ünnepnapot kívánok mindnyájunknak!

Heinrichs Eszter

Elhangzott Ágfalván és Sopronbánfalván 2011. október 23-án