Tanévzáró istentisztelet, Zsolt 51,93

Kedves Testvéreim!

Ha visszatekintek az elmúlt tanév hittanóráira, nagyon sok szép dolog jut eszembe. A bibliai történetek feldolgozása, a közös imádkozások, a különböző játékok, avagy a lépesfalvi strandolás. Vannak azonban olyan emlékeim is, amik bízom benne, hogy idővel megszépülnek, vagy elfelejtődnek. A csintalanságok, az oda nem figyelés, a fegyelmezési gondok vagy az esetleges tárgyi dolgok hiánya.
Ezek az egyenlőre még megszépülésre váró emlékek juttattak eszembe egy régen olvasott történetet, az egyszeri lelkészről és tanítványáról.
Hallgassák figyelemmel:

Az egyszeri lelkész a parókiája előtt a virágoskertben dolgozgatott. Egy ilyen kis kosárba tette a virágok közül kigyomlált gazokat.
Történetesen arra sétált egy fiatalember, aki néhány évvel azelőtt konfirmált a gyülekezetben. Megállt, elbeszélgettek. A beszélgetés során a fiatalember egyszer csak azt mondta:
- Tudja, hiábavaló volt az a sok hittanóra, meg konfirmációs óra, amiket az elmúlt években tartott nekem, meg a többieknek! Mert mennyi, de mennyi történetet, bibliai igét, éneket tanultunk, és ha próbálom ezeket felidézni magamban, ma már szinte semmire sem emlékszem.
A lelkész, ahelyett, hogy válaszolt volna erre a komoly felvetésre, hirtelen fogta a kosarat, és kiborította belőle a gazokat. Majd meglepő kéréssel fordult a fiatalemberhez:
- Kérlek, hozz nekem onnan a csapról három véka vizet!
A fiatalember nagyon furcsán nézett a lelkészre. Nem tudta mire vélni a dolgot. Próbált érvelni és tiltakozni:
- De hiszen vékában nem is lehet vizet vinni! Mind ki fog folyni belőle!
A lelkész azonban hajthatatlan maradt:
- Ne foglalkozz azzal! Csak menj, és hozz három véka vizet!
A fiatalember elmosolyodott, majd elindult a csaphoz. A csapnál, amennyire tudta, amennyire lehetett, megtöltötte vízzel a kosarat. Majd elindult vissza a lelkészhez. A nagyobb lukakon sugárban folyt, a kisebb lukakon csöpögött, csurgott ki a víz. Mire odaért hozzá, természetesen az összes víz kifolyt a kosárból. És így történ másodszorra, meg harmadszorra is.
Amikor végül letette az üres kosarat a lelkész elé, a lelkész megszólalt:
- Na, ennek volt valami értelme?
A fiú csak rázta a fejét.
- De volt! – mondta a lelkész.
- Olyan ez, mint te meg az a sok hittanóra. Mert látod, az a sok történet, az a sok bibliai ige, az a sok ének az évek során, mint a víz a kosárból, szinte mind elillant: azaz feledésbe merült. De ha jól megnézed, ha mélyen magadba nézel, akkor felfedezheted, hogy mégsem maradt hatástalan!
- Nézd csak meg a kosarat! A kosár belseje piszkos volt a gazoktól, amik benne voltak. S habár a víz nem maradt benne, de megtisztította a kosarat.
A fiú elgondolkozott. És megint furcsán nézett a lelkészre. De most már azért, mert értette, hogy miről is van szó.

A zsoltáros így imádkozott Istenhez: „Tisztíts meg (…), és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.”
Az Úristen minket is meg tud tisztítani, és az ő titka és csodái révén a gyülekezeti élményeink, a hittanórák, és az igehirdetések is, amik látszólag feledésbe merülnek, mind-mind tisztító vízcseppekké válhatnak életünkben.
Adja Isten, hogy ez az elmúlt tanév és az előttünk álló szünidő is bővelkedjék olyan élményekben, amik által jobbak, okosabbak, tisztábbak lehetünk, és Istenhez közelebb kerülhetünk! Ámen

Elhangzott a tanérvzáró családi istentiszteleten Ágfalván és Sopronbánfalván 2011. június 19.