Ézs 40,3-11

Alapige: 

Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. - Az ÚR maga mondja ezt. Egy hang szól: Kiálts! Én kérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az ÚR szele. - Bizony csak fű a nép! Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott. Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti.

Időpont: 
vasárnap, 2009, február 1 - 01:00

Kedves Testvéreim! Szeretek Ágfalván a Hegy utcában sétálgatni a gyerekekkel, mert akármerre nézek, minden irányban gyönyörűséges dolgokat látok. Az utca felett az erdőt, az utcában a sok kicsi, egykori bányász-házat, a házak alatt elnézve a falut és a templomot, aztán nem is olyan messze ott fehérlik az alig két kilóméterre lévő somfalvi templom is, Somfalvától balra pedig Lépesfalvát láthatjuk.

Nem tudom, hogy a vasfüggöny idejében milyen érzés lehetett átnézni a Hegy utcából erre a két osztrák falura, de nekem, újdonsült ágfalvinak mindig nagy élmény, hogy fenn a hegyről egy másik országba látok át. Egyik decemberi délutánon szintén ebben a gyönyörű utcában sétálgattunk, amikor Böhm András bácsi behívott minket otthonába, hogy nézzük meg, a teraszáról nyíló fantasztikus kilátást. Úgy elbeszélgettünk, hogy hamarosan a kilátásból már csak a házak és az utcai lámpák fényei látszottak. Ezeken a jól ismert esti fényeken kívül, furcsa, mozgó fényeket véltem felfedezni. Ezek -az első látásra különös- fények a Somfalva felől érkező autóknak a lámpái voltak. Nem egy, nem kettő, nem három, hanem sok-sok autónak lámpája.

Amikor ezen az rossz földúton megyünk át Ausztriába, mindig meglepődöm, hogy előttünk is, mögöttünk és szemből is autók haladnak. Délután négy és öt között, amikor a teraszról figyeltük a kilátást, tele volt az út autókkal.

Ennek az “aszfaltot még nem látott“ útnak a minőségével nem állíthatjuk párhuzamba a rajta elhaladó autók számát, hiszen nagyobb rajta a forgalom, mint a határtól messze eső települések sokkal jobb útjain. Ezen a sáros, vagy csúszós úton mindig vannak autók. Akármilyen rossz is, rengetegen használják egy jobb élet reményében: - hozzák-viszik rajta a gyerekeket óvodába és iskolába, hogy nyelvet tanuljanak, de főleg munkába és munkából igyekeznek rajta az emberek. Egy két országot összekötő útnál -hála Istennek- ma már természetes dolog, hogy ilyen nagy forgalmat bonyolít le.

Nekem ez a somfalvi út egy másik utat is az eszembe juttat, azt az utat, amelyről Ézsaiás próféta így írt valamikor 2500 évvel ezelőtt: - Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt.

Építsetek utat a pusztában az ÚRnak!

Úgy néz ki, hogy a Somfalvára vezető utat a nyáron meg fogják építeni. De ez az út, amiről a biblia beszél, még ennél a két országot összekötő útnál is fontosabb. Mert ez az út Isten és az ember, Isten és közöttünk kell, hogy épüljön. A feladat nem egyszerű, mert útépítés során lelkünket kell egyengetnünk, Istenre és önmagunkra kell találnunk.

A próféta azt mondja, hogy a pusztában kell utat építenünk. A puszta a bibliában, egy lakatlan, kietelen tájat jelent. Petőfi óta mi a pusztát a sík magyar Alfölddel azonosítjuk, de más nyelvekben -ez a bibliában előforduló szó- hegyes vidékeket is jelenthet. Ézsaiás völgyről, halmokról és dombvidékekről beszél a puszta kapcsán amiknek - a kezünk által - meg kell szelidülniük, ember és Isten számára használhatóvá kell lenniük.

A puszta mindig egy különleges helynek számított a Bibliában: - néha a próbatételek helyének, gondoljunk csak a pusztai vándorlásra, néha a kísértések helyének, hiszen Jézust a kísértő a pusztában akarta meggyőzni igazáról, néha pedig az Istennel való találkozás helyének, hiszen Jézus is gyakran elvonult a pusztába, hogy egyedül lehessen.

Ha ezt a bibliai helyet térben és időben meg akarjuk határozni, akkor kinek- kinek az életében mást jelent a puszta. Több mindent is jelenthet: magányt, próbákat és kísértéseket is.

A bibliában a pusztai lét és a pusztai vándorlás soha nem volt egyszerű és öncélú dolog, ahogyan a mi sokszor magányos, bolyongó, lelki értelemben is pusztai életünk sem céltlan. Hiszem azt, hogy azért vagyunk néha magányosak, azért kell időközönként próbákat és kísértéseket kiállnunk, hogy Isten megmutathassa általuk hatalmát és szeretetét. Nem tudom, és nem is akarom megmagyarázni a sok pusztai helyzet okát, de hiszem, hogy szükségünk van a „pusztára“ ahhoz, hogy Istenhez közel kerülhessünk. Mert amikor „fene jó“ dolgunk van, amikor egészségesek, szépek és fiatolok vagyunk, akkor nem nagyon keressük Isten közelségét. Amikor azonban baj van, amikor betegség üti fel a fejét a családban, amikor gondok és bajok vesznek körül minket, amikor magányosak vagyunk, akkor könnyebben kulcsolódnak imára a kezek, mert ilyenkor jobban érezzük, hogy szükségünk van Istenre.

Ézsaiás próféta ezt írta: „Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Nem azért kell nekünk ezt az utat építenünk, mert az ÚRisten ne tudná építeni... Nem azért kell imádkoznunk sem, mert az Úrsiten ne tudná legrejtettebb kívánságainkat, vagy nem azért kell keresnünk a vele való kapcsolatot, mert Ő ne tudna itt teremni nyomban...

Nem neki, hanem nekünk van erre szükségünk. És arra is nekünk van szükségünk, hogy imádkozzunk hozzá, hogy időt szánjunk Istenre. Ha így teszünk, és hála neki, ha nem is mindig teszünk így, akkor is megláthatjuk, hogy nem kell magányosan robotolnunk ezen a nehéz útépítésen. Ő már elkészítette számunkra a pusztán átvezető utat, amikor Jézus Krisztust elküldte hozzánk. Jézus Krisztus pedig azt mondta magáról, hogy Ő az út, az igazság és az élet. Bízzuk ezért rá mi is életünket! Mert ha együtt megyünk vele a gyakran magányos, bajokkal és kísértésekkel szabdalt pusztai utunkon, akkor –ahogyan a Hegy utcából is-, erről az útról is egy másik országba fogunk átlátni. Ezt az országot úgy hívják, hogy Isten országa. Még nem láthatunk mindent belőle, de azt mindenképpen, hogy a határon túl, egy a miénknél sokkal jobb és igazságosabb világ kezdödik.

Fontosak az utak, tudja ezt mindenki, aki autóval, biciklivel vagy akár gyalogosan közlekedik. Mi is nagyon örülnénk neki, ha a somfalvi utat mihamarább felújítánák. De ennél a két országot és néha „két világot“ összekötő útnál is fontosabb az, hogy utakat, méghozzá járható utakat tudjunk építeni magunk és más emberek között, s magunk és az Úristen között. Ez utóbbit imádságainkkal, az Ő igéjével és akaratával való foglalatoskodással, és néha a pusztában töltött idövel tudjuk leginkább építeni. Biztos vagyok benne, hogy ezen az úton is lesznek legalább olyan kicsiny kis fények, amelyek a mi sáros Ágfalvát Somfalvával összekötő utunkon is megjelennek az esti órákban.

Legyen velünk az Úristen életünk minden útján!

Ámen.

Heinrichs Eszter, Ágfalva, 2009. február 1.