Zsolt 97

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek. (...)
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, annyian fáznak mostanában! Ha ezekben a napokban kinyitottunk egy újságot, bekapcsoltuk a tv-t vagy a rádiót, akkor a fő hír mindenütt az energiaellátásról szólt: -Lesz-e elegendő gáz? Honnan lesz? Mennyi lesz? Meddig lesz? Mennyiért lesz? Lesz-e fűtésszünet az iskolában? Takarékoskodnunk kell-e?

Néhány hónappal ezelött pedig szinte mindenki a meleget, a kánikulát szidta. Döntöttük magunkba a hideg ásványvizet, aki tehette, víz közelében időzött, aki nem tehette, az meg látványosan szenvedett a melegtől. Jó lenne, ha össze lehetne gyűjteni a nyári meleget, és eltenni télire -mondta nekem többször egy bölcs asszony az elmúlt nyáron. De nem lehet, ezért marad a takarékoskodás, maradnak a novembertől tavaszig zárva tartó múzeumok, maradnak és sűrüsödni fognak a hideg miatti iskolai szünetek, és a hideg lakások. Sajnos ezeken a problémákon nem tudok segíteni, akármennyire is szeretnék. Mégis, azt hiszem, akármennyire is fontos, hogy ne fázzunk otthonainkban, az iskolában vagy a munkahelyünkön, ennél is fontosabb az, hogy a lelkünk ne fázzon!

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni - írja a költő, majd így folytatja: Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni, Hogy fölengednének az emberek!

A zsoltárban, amit az imént felolvastam, szintén szó van tűzől, méghozzá azzal kapcsolatban, hogy vacogó, melegségre éhes világunkban uralkodik az Úristen!

Uralma és léte nem hasolítható semmihez, ezért az ember csak dadog, ha Róla kell beszélnie. A zsoltár írója is keresgélhette a szavakat, mivel csupa gyönyörű hasonlatot, természeti képeket sorol fel, hogy valamit visszaadjon az Isten fenségéről: -Felhő és sűrű köd van körülötte, igazság és jog trónjának támasza. Tűz jár előtte, és megégeti ellenségeit mindenütt. Villámai bevilágítják a földkerekséget, látja ezt a föld, és megremeg. Viaszként olvadnak meg a hegyek az ÚR előtt, az egész föld Ura előtt. Az egek hirdetik igazságát, minden nép látja dicsőségét. Ezeknek a természeti jelenségeknek nagy része forróságról, hőségről és fényről beszél. Csupa olyan dologról, amely sok-sok energiába kerül, olyan sokba, amelyről sem az oroszok, sem az ukránok nem is álmodhatnak. Tűz jár előtte, és megégeti ellenségeit mindenütt. Villámai bevilágítják a földkerekséget, látja ezt a föld, és megremeg... és viaszként olvadnak meg a hegyek az ÚR előtt...

Jót tesz nekünk ez a forróság, ez a csillapíthatatlan energia, ami az Istentől jön. Jót tesz fázós lelkünknek az Isten melege. Jó látni, hogy tűz jár előtte, jót tesz nekünk, amikor látjuk, hogy hogy villámai bevilágítják a földkerekséget. Jó nekünk látni, hogy a hegyek úgy olvadnak meg az ÚR előtt, mint a viasz, mert jó nekünk látni az ÚRisten dicsőségét és fényességét.

Jó megtapasztalni is mindezt, amikor betegek gyógyulnak meg az Ő akarata szerint, amikor családok élnek boldogan, amikor épülnek a gyülekezetek, amikor megkeresztelhetünk egy újabb gyermeket. Jó látni ilyenkor, hogy uralkodik az ÚR. És higgyük el, Ő uralkodik akkor is, amikor úgymond semmi különös nem történik velünk, s akkor is, amikor baj van, amikor olyan felhő és sűrű köd van körülötte, amitől nem látszik, hogy uralkodik az Isten. Mert tényleg vannak idöszakok az életben, amikor nem sok mindent észlelünk abból, hogy uralkodik az ÚR.

Nem vesszük mindig észre uralmát a betegségek idején, a halálos ágynál, a háborúban, a baleseteknél, amikor családok hullanak széjjel, vagy amikor valaki a saját otthonában fagy meg. Ilyenkor mintha felhő és sűrű köd lenne körülötte, ami nem engedi át a reményt adó fényességét. De Isten ilyenkor is uralkodik, ilyenkor is tudja, mi miért történik.

Ha már megéreztünk életünkben valamit is az Ő uralmából, abból a melegségből, amit csak Ő tud adni, ha már láttunk egy kis fénysugarat Isten dicsőségéből, akkor az Isten utáni vágy soha többé nem fog nyugodni bennünk. Azt fogjuk érezni, amit József Attila így fogalmazott: -valami nagy-nagy tüzet kéne rakni... De azt a tüzet, amelynél fázós lelkünk megmelegedhet, nem nekünk kell begyújtani.

Ha a zsoltáros dadogó szavakkal Isten uralmát természeti képekhez hasonlíthatta, engedjék meg nekem is, hogy én pedig azt a melegséget, engergiát és erőt, amit mi az Úristenől kaphatunk, egy kályhához hasonlíthassam, amihez jó odabújni, ami mellett jó megmelegedni. Ha néha köd és sürű felhő is fedi Isten akaratát, és tetteinek okát, Ő mégis azt akarja, hogy ne fázzon a lelkünk ezért egy betlehemi éjszakán elküldte hozzánk fiát. Fiát, aki megmutatta nekünk, hogyan is kell úgy élni, hogy ne vacogjon a lelkünk; -elmondta a szeretet parancsát és élete eszerint az életét. Jézus életében és halálában pedig elmondta nekünk az Úristen, hogy Ő már nem úgy akar uralkodni, hogy tűzzel megégesse az ellenségeket, vagy villámaitól megremegjen a föld. Nem megszégyeníteni akar minket, hanem szeretni. Azt akarja, hogy mi is nála keressünk menedéket, lelki táplálékot és melegséget vacogó lelkünknek!

A költő azt írja, hogy Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek...

A Biblia pedig azt írja, hogy az a tűz, amely mellett megmelegedhetnek az emberek már ég, nekünk csak menni kell a fény és a meleg irányába.

Adja meg nekünk az Úristen, hogy ne fázzon a lelkünk se télen, se nyáron, se zimankóban, se kánikulában! Ámen