Az elcserélt evangélikus templom „búcsúja”
A búcsú ma Magyarországon hagyományosan katolikus ünnep, nem így Sopron környékén... A Fertő-parti és a Sopron melletti - német gyökerekkel bíró - falvakban legtöbb helyen máig megünneplik az evangélikus templom szentelésének évfordulóját, legyen a település határon innen, vagy azon túl. Az ötvenes években a Sopron kertvárosává avanzsált Sopronbánfalva ma is büszke régi hagyományaira, ezért szeptember második hétvégéjén rendszeresen itt is megrendezik az evangélikus búcsút.
A „Kiritog”-ként emlegetett ünnepnek a magyarországi németek kitelepítése előtt szinte mindenütt ugyanaz volt a forgatókönyve: több hétig tartó takarítás, a porta meszelése, sütés-főzés, szombati legényfa-állítás, vasárnap pedig ünnepi istentisztelet. Ezt követte a sorozásra váró legények verbunkos tánca a legényfa körül, majd az esti órákban kezdődő és a kedd (!) hajnalig tartó dínomdánom. A hagyományok a németek 1946-os kitelepítése után a az osztrák-magyar határtól keletre erősen megkoptak. Sopronbánfalván különösképpen, mivel itt a jórészt evangélikus németség kilencven százalékát elűzték. A bánfalvi evangélikus búcsú hagyományai már rég feledésbe merültek volna, ha a Németországba kitelepítettek nem őrzik meg szülőföldjük szokásait. A Baden-Würtenberg tartománybeli Schwäbisch Gmündben és környékén élő egykori sopronbánfalviak - identitásukat keresve és múltjukat nem feledve - a bánfalvi búcsú napjára minden évben kicsinosították németországi portáikat, asztalra varázsolták Bánfalva ízeit és előszedték a ládafiából féltve őrzött kincsüket, az „otthoni” népviseletet. Úgy ünnepeltek, azokat az énekeket énekelték és azokat a táncokat járták, amelyeket egykoron szüleik és nagyszüleik. Még egy úgynevezett „búcsúbizottságot” („Arbeitsgruppe Wandorfer Kiritog”) is alapítottak, hogy legyen aki kézben tartja az ünnepi eseményeket.
Körülbelül egy időben azzal, amikor a Schwäbisch Gmündben élő egykori bánfalviak kiöregedtek a búcsúi mulatozásokból, Sopronban újra felmerült az igény arra, hogy az itthon már csak „mérsékelt lángon égő hagyományokat” újra felelevenítsék.
Sok minden kikopott a régiek szokásaiból, de a kilencvenes évektől újra van Bánfalván felvonulás, húzzák a zenészek a német talpalávalót, előkerülnek a szekrényekből a népviseletek és még a templom is megtelik hívekkel.
Sajnos már nem az a templom, aminek a templomszentelési évfordulóját idén is ünnepeljük. Az 1887-ben felszentelt „régi” templomot – nyolcvan évvel később - 1967-ben elcserélték... Igen, elcserélték. Mivel a kitelepítés jócskán megtizedelte a gyülekezetet, a maroknyira zsugorodott közösség nem tudta felújítani templomát, az épület állaga pedig egyre romlott. Sopron város a gyülekezetnek egy olyan cserét javasolt, amire nem lehetett - és nem is volt szabad - nemet mondani. Cserébe a templomért az attól néhány száz méternyire található – szintén meglehetősen romos állapotban lévő - katolikus iskolát kapta meg a gyülekezet a városi tanácstól. Ennek az épületnek azonban nem volt tornya. A bánfalviak ma is könnyekkel küszködve mesélnek arról, hogyan bontották le elcserélt templomuk tornyát, és azt, hogy szinte az egész falu (városrész) a torony tégláit pucolta. A megtisztított téglákat kis talicskákon hordták át „az iskolához”, majd újraépítették a tornyot.
Két évvel ezelőtt ez a torony – 1967 óta először - megújult. Kissé elfogult vagyok vele, de gyönyörűnek látom. Pompája azért is szembetűnő még a kevésbé elfogultak számára is, mert a templom sajnos nem lett felújítva, csak a hozzá épített torony.
Kedves Bánfalviak! Hirdesse ez a torony és ez a szomorú sorsú gyülekezet azt, hogy Isten a legnagyobb bajokban sem hagy magunkra minket! Mindig ad reményt az újrakezdéshez. Ma is… Bánfalván is… Isten óvja a régi bánfalviak emlékét, a mai bánfalviakat és sokat szenvedett egyházközségünket!
Heinrichs Eszter
