A bánfalvi templom felújításáról

Amint arról az utóbbi időben gyakran hírt adtunk, szeretett bánfalvi templomunk teteje felújításra szorul. A szakemberek szerint - már vagy két éve - a huszonnegyedik óra utáni első percben vagyunk. A templomtető felújítása hatalmas költség, de különböző egyházi pályázatoknak, Sopron város segítségének és magánszemélyek támogatásának hála, látszik már az alagút vége...
Mivel Nyugat-Magyarországon nem olyan egyszerű mesterembert találni, főleg olyant, aki elfogadható áron dolgozik, az építési munkálatok tavaszra húzódnak. Örömmel jelentjük, hogy az augusztus 23-i - Sopronbánfalván tartott - presbiteri gyűlésünkön, a kapott négy árajánlatból kiválasztottuk a legoptimálisabbat.
Nagyon szépen köszönjük eddigi adományaikat is, és kérjük Önöket, hogy téglajegyek vásárlásával támogassák továbbra is a templomfelújítást! Az adományozók listáját megtalálják honlapunkon a templomfelújítás című ikon alatt. Számlaszámunk: 12094002-00383888-00100005 Raiffeisenbank Sopron
A Jóisten áldja meg a bánfalvi közösség terveit, álmait és életét!
H.E.