Látogatóban az erdélyi szászoknál
Július 2-7. között az ágfalvi és a harkai gyülekezet tagjai közül néhányan részt vehettek a Berlini Evangélikus Akadémia által - az erdélyi Medgyesen - rendezett konferencián, melynek a helyi német evangélikus gyülekezet adott otthont. A rendezvény házigazdái Gerhat Servatius-Depner medgyesi, Jiri Dvoracek zürichi és Michael Heinrichs ágfalvi lelkészek voltak. A családok számára rendezett akadémiai napok résztvevői különböző országokból érkeztek: Magyarországról, Németországból, Svájcból és Romániából. A kurzus idei témája a „Mindennapi kenyerünk…” címet viselte. A négy nap során lehetőségünk volt közösen gondolkodni arról, hogy mit is jelent a megajándékozottság, mik azok a dolgok, amikre igazán szükségünk van, és mik azok, amiket el tudnánk vagy el kell engednünk…
És döbbenettel szembesültünk azzal is, hogy mennyi mindent kellett a szász evangélikusságnak „elengednie”… Az egyik medgyesi lelkésznő, Hildegard Servatius-Depner mesélt arról, hogy az erdélyi szászok tömeges kivándorlása után komplett német ajkú telepüélsek ürültek ki. És persze nem csak a házak, az utcák, a falvak maradtak üresen, hanem a templomok is. A medgyesi körzethez negyvenhat templom tartozik. Olyanok, ahol az Isten házában legtöbbször már nincs is rendszeres istentisztelet. Mégis, azokban a falvakban, ahol legalább egy-két evangélikus él, a templomok gyönyörűen karban vannak tartva. Így van ez Szászmuzsnán is, ahol a gyönyörűséges vártemplom gyülekezetének egyetlen egy tagja van, Marianne. A templom a hölgynek köszönhetően szinte mindig látogatható, és mindig úgy néz ki, mintha néhány percen belül kezdődne az istentiszteletet. Az oltáron virágköltemények, a gyertyák a helyükön, sehol egyetlen porszem…
A medgyesi gyülekezeti ház parkolójában öt kisbusz áll, minden lelkésznek egy. Azokkal járnak ki a falvakba hétről hétre, és szedik össze az egykori szász településekről azt az egy-két-három embert, többnyire idős asszonyokat, akikkel valamelyik templomban vagy gyülekezeti teremben közös istentiszteletet tartanak. A lelkészeken mégsem láttuk a megkeseredettséget vagy a kiégettséget. Mint mondták, a szászok tömeges elvándorlása után vettek egy hatalmas lélegzetet, és alkalmazkodtak az új helyzethez.
A gyülekezeti élet nagy része ma a városokra koncenrtálódik, ahol – amit ezt Medgyesen is láttuk – példaértékű munka folyik. Heti rendszerességű gyerekistentiszteletekkel, bibliaórákkal, kirándulásokkal, női körrel, barkácskörrel, komoly diakóniai munkával. Én leginkább a „Brotbackseminarium”-aik, a kenyérsütő kurzusaik miatt irigykedem… A gyülekezetnek két óriási kemencéje is van. A parókia pincéjében karácsonyra készülve – hetven kiló lisztből – sütnek mézeskalácsot, az udvari kemencét pedig a nyári hónapokban használják rendszeresen, házi kenyér készítésre. Az már csak „hab a tortán”, hogy az ostyát is maguk sütik… Méghozzá a gyülekezet egyik magyar alkalmazottja, Gizella.
Jó volt azt látni, hogy milyen békésen élnek a városan a különböző nemzetek képviselői.
A vasárnapi istentisztelet után a gyülekezeti tagokkal is szóba elegyedtünk. Mikor megtudták, hogy Sopron környékének német ajkú, illetve német gyökerű gyülekezeteit képviseljük, elmesélték, hogy ők is jártak már nálunk. Csak azt nem értik máig, hogy a soproni németek miért csak az osztrákokkal beszélnek németül, egymás között meg miért nem…
Kedves határ menti németek! Kedves magyarországi német ajkúak! Jogos a kérdés?
Heinrichs Eszter
Képek:
https://agfalva.lutheran.hu/node/5929
https://agfalva.lutheran.hu/node/5930
https://agfalva.lutheran.hu/node/5931
