A nagy sárga veszedelem? - Vasárnapi tűnődések

A héten Bánfalván jártam biciklis „kerítéslátogatáson“, ahol gyülekezetünk egyik oszlopos tagja, Ria "a nagy sárga veszedelemről“ mesélt, melyről nagyszüleitől hallott. A régi bánfalvi öregek - két nagy háborúval a hátuk mögött - azt jósolták unokáiknak, hogy nekik majd nem a háború, hanem a sárga veszedelem jut osztályrészül… Ria a sárga veszedelem kifejezést a Vuhanból érkezett vírus nevével, a koronával helyettesítette be... 

Bár igyekszem magamtól elhessegetni a rég előrement öregek bölcseletét, de azért az olaszországi felvételeket nézve, meg az emberek tekintetében a kétségbeesést felfedezve, nem egyszer eszembe jut Ria és a Kínából érkezett sárga veszedelem víziója…

Úgy gondolom, hogy minden kornak és minden embernek megvannak a maga félelmei, a maga „sárga veszedelmei“, harcai, küzdelmei. Pál apostol sem hiába „csattan fel” így a Rómabeliekhez írott levelében: “Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?“
Igen, az a nagy kérdés, hogy ki szabadít meg minket, téged, engem…  Az élet hatalmas kérdése, hogy ki szabadítja meg azokat, akikért most annyira aggódunk. Kicsoda?

Most egy olyan időszakot élünk, amikor értetlenkedő kérdéseket teszünk fel. Olyan időszakot élünk, amikor több a kérdés, mint a válasz. Mert ami eddig oly természetes és állandó volt, az ma nem az. Két héttel ezelőtt, vasárnap még a legtöbb ember húslevest és ránott húst ebédelt, egy hete jó ha csirkefarhátat kaptunk a leveshez, most meg Sopron-szerte nem lehet húst vásárolni. Persze, ha csak ennyi lenne a baj… De ma az olyan egzisztenciális kiáltásoknak és felcsattanásoknak van itt az ideje, amik azt kérdik: „Ki szabadít meg? Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?“ 

És ki szabadítja meg idős szüleinket, idős szeretteinket? Ki vigyáz rájuk, ha mi nem mehetünk hozzájuk? Ki? Ki? Ki?
Pál apostol azt mondja: - a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ő a megoldás. Ő a válasz a kérdésekre. Ő a mi segítségünk, mert ő akkor is tudja, hogy mi a következő lépés, ha mi nem. 

A Momó című örök klasszikus néhány sorát idézemi: Beppó, az utcaseprő így elmélkedik: "- Látod, Momo - mondta aztán úgy példaképpen -, ez így van: az ember előtt néha egy hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hosszú; ennek sose ér a végére, gondolná.
Egy ideig hallgatagon maga elé nézett, majd folytatta:
- Aztán elkezdi az ember, iparkodik. És egyre jobban iparkodik. Ahányszor fölnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van. Még jobban nekiveselkedik, félni kezd, végül a szuflája is elfogy, nem bírja tovább. Az utca meg még mindig ott van előtte. Így nem szabad csinálni.
Gondolkodott egy sort. Aztán tovább beszélt:
- Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra. Aztán megint mindig csak a következőre.
Megint megállt, töprengett, aztán hozzátette:
- Akkor örömöt okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen. - Ismét hosszú szünet, majd a folytatás: - Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre se vettük, a szuflánk se maradt ki. - Bólintott magának, s azt mondta befejezésül: - Ez fontos."
Most a fontos dolgoknak van itt az ideje. A kérdések feltevésének, a számunkra fontos emberekkel való kapcsolat tartásának, a belső hangokra való figyelésnek, az elfogadásnak és a hitnek, hogy mindig van tovább… Még akkor is, ha nem látjuk az utca végét…

Nem tudjuk, hogy a sárga veszedelem jött-e el közénk. És talán nem is ez a fontos. Az orvosi egyetemen végzett Marcsi barátnőm erre a sárga veszedelmes felvetésre csak annyit mondott: manapság minden Kínából jön… És tényleg… Tényleg nem ez a fontos... Hanem az, hogy tudjunk megállni. Tudjunk dolgokat átértékelni. Tudjuk kis dolgoknak is örülni. Tudjunk hinni, akkor is, ha nem látjuk az utca végét…
És még annyi, de annyi mindent nem látunk tisztán és nem tudunk, amire eddig kész válaszaink voltak… Mégis, legyenek kérdéseink! Kérdezzük meg újra és újra, hogy ki szabadít meg! Kérdezzük meg, hogy ki vár majd minket az utca végén…  Kérdezzük meg, hogy ki és mi a fontos számunkra? 

Most időt kaptunk a válaszok keresésére. Meg talán új lehetőségeket is.

Legyen Isten kétségeink és kérdéseink közepette is velünk! Várjon bennnünket is az utca végén, sőt kísérjen bennünket saroktól sarokig, lépésről lépésre…! És adjon nekünk válaszokat! Adja nekünk Lelkét, hogy mi is olyan magabiztosan tudjunk válaszolni a “Ki szabadít meg engem?” kérdésre, mint Pál apostol, aki élete nagy kérdésére Jézus Krisztust találta meg válaszként. Vagy inkább Jézus Krisztus, a válaszok válasza talált őrá…  Találjon meg minket is! Válaszaival, szeretetével. Ámen.

2020. március 22-én, Leatare vasárnapján, Rm 7, 22-25 alapján hasonló gondolatok hangoztak volna el Ágfalván és Sopronbánfalván az evangélikus templomban, ha a templomok a korona vírus miatt nem maradnak zárva...

Heinrichs Eszter