A jó pásztor - Vasárnapi tűnődések VI.

Aki Sopron felől Harkára utazik, az jól nyissa ki a szemét, mert sok gyönyörűséget láthat.  A falu előtti nagy dombról festői kép tárul elénk a településről, aztán néhány száz méterre onnan, az öreg tölgyekben gyönyörködhetünk, utána pedig van egy istálló, sok-sok kicsi és nagy báránnyal, egy igazi pásztorral és egy helyes fekete mudi kutyával. Manapság, az automata berendezések és a villanypásztorok világában, van valami nagyon meghitt és gyönyörűséges a nyugodtan álldogáló pásztor, a legelésző birkák és a körülöttük rohangáló kutya látványában. Harka felé tartva itt egy kicsit mindig lelassítom az autót, és próbálom elraktározni magamban ezt a szinte Bibliába illő jelenetet. 

Egészen különleges az a látvány, amikor a bárányok átkelnek az istállót és a szőlősöket keresztező forgalmas úton. Kétszer is végignézhettem a „reggeli csúcsban” ezt a bájos vonulást.  Elöl ment a pásztor, utána - szépen komótosan, szinte egyesével - a bárányok. Olyan érzésem volt, mintha valamiféle vidéki időszámítás köszöntene be ezen - a reggeli órákban mindig - forgalmas útszakaszon. Ha ezt a gyönyörű „vonulós” időszakot elkapjuk, akkor a helyes kis barikák miatt minden lelassul, és bármennyire is sietnénk, bármennyi is lenne a tennivaló, nem tudunk a fékről a gázpedálra lépni. Ilyenkor meg kell állnunk. És ha már megálltunk, akkor nincs más hátra, gyönyörködni kell. Muszáj. A lelassult vidéki időben, a látványban, a barikban, a mudiban, meg abban is, hogy a rohanó világban vannak még emberek, akik pásztornak szegődnek.

Már egy jó ideje nem jártam a reggeli órákban Harkán, de úgy vélem, most arrafelé is kisebb a forgalom, ezért a kis barik talán még méltóságteljesebben vonulhatnak át az istállóból a szőlős irányába. És talán a pásztornak sem akad annyi dolga.

Van viszont egy másik pásztor, aki úgy definiálta magát az Újszövetségben, hogy ő a jó pásztor. Jézus Krisztus használta ezt az ősi jelképet, amikor magáról beszélt. „Én vagyok a jó pásztor...” Ebben a rövidke mondatban, ebben az ősi, de máig jól érhető jelképben valahol benne van Isten és az ember viszonya. Az, hogy mindannyian terelgetésre és vezetésre szorulunk. Az, hogy ránk is vigyáz valaki. Az, hogy van egy pásztorunk, aki elöl megy, és akit követhetünk. És talán még azt is, hogy ez a követés nem egy egyszerű dolog, hiszen, ha az lenne, akkor nem torpannánk meg folyamatosan.

A pásztor Jézus azért jött és jön ma is, hogy adjon. Adja önmagát, adjon hitet, reményt, szeretetet... És feladatokat is. Pál apostol azt írja: viseljetek gondot magatokra és a nyájra! Nem kis felelősség ez. Még a megbízatás első fele sem. Viseljetek gondot magatokra...! Néha könnyebb száguldozni vagy a munkába belevetni magunkat, mint úgy igazán gondot viselni magunkról, elgondolkodni azon, hogy ki vagyok, hogy jó-e nekem az a helyzet, amiben vagyok, hogy mik az életcéljaim vagy éppen az életem értelme. A Szentírás hangsúlyozza: Viseljetek gondot magatokra! És rögtön ott a mondat másik fele is: viseljetek gondot a nyájra... 

A jó pásztor mindannyiunkat feladatokkal lát el. Felelősséggel járó feladatokkal. Ránk bízott embereket, családtagokat, barátokat... Valakit, valakiket, akikért felelősséggel tartozunk. Ezekben a „vírusos időkben” talán méginkább, mint máskor.

A feladat súlya néha egészen összenyom minket, de mégis hatalmas kiváltság, hogy a jó pásztor minket is pásztorokká tesz, és megbízást ad, hogy ne menjünk el mások gondja, baja, szüksége vagy éppen öröme mellett.

És a mi apró kis örömeinket is vegyük észre! A barikat az út mellett, az öreg tölgyeket, a tavasz apró kis csodáit... egymást. Meg azt is, hogy a jó pásztor vigyáz ránk. Még az olyan „necces” helyzetekben is, amikor valaki oly szórakozottan vezet, hogy előbb észreveszi  bárányokat, a nyuszikat, a mókusokat, az őzikéket és a mudi kutyákat az autóból, mint a közlekedési táblákat... 

Heinrichs Eszter

Valami hasonló, vagy valami egészen más hangzott volna el Ágfalván és Sopronbánfalván 2020. április 26-án - az Apcsel 20, 25-29 alapján.