Fésűs Éva: Fáradtság

Jó volna mindent elfeledni,
hogy ki vagyok és hol születtem,
hogy szeretetből s gyűlöletből
milyen hálóba keveredtem.

És álomnál is lebbenőbben
jó volna – sok kényszert levetve –
bújtató gondok szövevényén
áttörni, mint gubón a lepke.

Jó volna vérem lüktetését
továbbadni a lágy pataknak,
melyen a surranó hullámok
egész a tengerig szaladnak.

Szívemet kitárni a csendnek,
nem félni, és semmit se várva
a gondolatot szélre bízni
s a szerelmet a napsugárra.

Csak lenni, olyan egyszerűen,
mint a virág nő kertjeinkben,
s nem érezni a létből többet,
csak azt, hogy tud rólam az Isten.