Kincs, ami nincs - Kincs, ami megtart
Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által. Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.
II. Tim 1, 8-14
Emlékeznek a Kincs, ami nincs című filmre? Én nagyon jól... Gyerekkoromban legalább százszor láttam. Ezt a Pongo-Pongo szigeten játszódó történetet gondolatban mindig Vasegerszeghez, apai nagyszüleim falujához kötöm, ahol mi, gyerekek minden áldott disznóölésen ezt a filmet néztük. Valahogy úgy alakult, hogy míg a felnőttek a „felnőtt munkát” végezték a disznó körül a garázsban, addig – talán érzékeny orrunkra, de inkább ki nem mondott lustaságunkra hivatkozva –, mi, gyerekek legalább egy „Kincs, ami nincsnyi időt” a zöld kanapén töltöttünk a nappaliban. A díszes csapat további tagjai voltak még a testvérem, az unokatestvéreim, meg letöbbször az ő unokatestvéreik is.
Kincs, ami nincs. A Bud Spencer és Terence Hill főszereplésével zajló film két szerencsevadász kalandjait követi, akik a pénzszerzés könnyebb módját választva, egy kincset ígérő térképpel kezükben – és barátságos bennszülöttekkel karöltve - keresik a pénzt. Amikor aztán markukba akad a 300 millió dollár, úgy hiszik, hamis. Aztán kiderül, tévednek, de erre csak akkor döbbennek rá, mikor a haditengerészet elszállítja a pénzt. Innen a találó cím: Kincs, ami nincs...
Kedves mai Kincsvadászok, ott a zöld, a piros, a barna vagy a fehér kanapén! Mi milyen kincsekre vadászunk 2020 adventjén? Milyen filmfelvételt lehetne készíteni életünkről a fenti cím alapján? Őszintén remélem, hogy valami szépet és vidámat! Vagy legalább olyat, aminek a végén happy end lesz...
A járvány idején a megnövekedett számú temetések miatt valahogy gyakran eszembe jut az említett filmcím: Kincs, ami nincs. Hiszen azok a kincsek, amik oly fontosak tudnak lenni, azok a kincsek, amiket naponta markolászunk, és amiket ki nem engednénk a kezünkből, egyszer csak múló kincsekké válnak... Kincsekké, amik hirtelen elvesztik fontosságukat, aztán meg elmúlnak.
A garázsban „felnőtt munkát” végző emberek közül is többen már előrementek – kincsek nélkül, de kincseket, kincstárnyi emlékeket hátrahagyva az egykor érzékeny orrú kanapéharcosoknak...
Ezek között az emlékek közt kutakodva gyakran gondolkodom azon, hogy milyen kincseik voltak a garázsban oly szorgalmasan dolgozóknak, és mit hagytak belőle itt? Azt a kincset mindenképpen, amiről Pál apostol is ír fiatal segítőjének, Timóteusnak:
„A rád bízott drága kincset őrizd meg...!” Ez a kincs az evangélium. Ez a kincs az a reménység, hogy az Isten annyira, de annyira szereti ezt a világot, hogy kicsi gyermek képében elküldte közénk fiát, hogy az, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem reménysége és örök élete legyen.
Mert ez az igazi kincs. Ez kincs marad akkor is, amikor múló kincsek után futunk, ez kincs marad akkor is, amikor kincseknek vélt dolgokról és érzésekről kiderül, hogy kincs, ami nincs... Ez kincs marad akkor is, amikor a járvány miatt sok minden megváltozik körülöttünk. Kincs marad - bármilyen körülmények közt is.
Pál apostol mindig nagy szeretettel ír Timóteusról és Timóteusnak. Most éppen egy nyomorúságos börtönből. Az idézett levélről azt is mondhatnánk, hogy az egyik nyomorult erősíti vele a másikat. Az idős, börtönbe zárt Pál bátorítja az erejét és kedvét vesztett Timóteust: „A rád bízott drága kincset őrizd meg...” Timóteus bíztatásra szorult, mert fiatal volt, mert bátortalan volt, mert nem mindig látta értelmét annak, amit tesz.
Talán be merjük vallani, hogy meglehetősen gyakran mi is bátorításra szorulunk... Arra, hogy valaki minket is „lökdössön”, bíztasson, feladatainkra, értékeinkre és kincseinkre emlékeztessen. Akkor is, amikor a könnyebb utat választjuk, és zöld, piros, barna vagy fehér kanapékon a nem létező kincseink után siránkozunk.
Advent harmadik vasárnapján bíztassanak bennünket is Pál apostol szavai arra, hogy számba vegyük, amink van! Azt a rengeteg ajándékot, ami körülöttünk és talán bennünk is van. A kincseinket. Igen, kincsek ezek is. De legnagyobb kincsünk az az, amit Pál apostol és az egyház kétezer éve hirdet: az Isten megtartó szeretete és az örök élet ígérete. Ezt a kincset, a rád bízott drága kincset őrízd meg...! -szól a felszólítás advent harmadik vasárnapján. Őrízd meg! Arra az időre is, amikor feje tetején áll minden, amikor reménytelen küzdelmeket vívsz, amikor kiderül, hogy a kincs, amit annak gondoltál, az már „kincs, ami nincs...”
Ezt a kincset, a rád bízott drága kincset őrízd meg! És add át a mai „kanapéharcosoknak”, add át a körülötted élőknek, add át, és közben őrízd meg!
Minket pedig őrízzen meg jó és rossz napokon az az Isten, aki ekkora kincset ránk mert bízni!
Heinrichs Eszter
Valami hasonló, vagy inkább valami teljesen más hangzott volna el Ágfalván és Sopronbánfalván az evangélikus templomban advent harmadik vasárnapján - 2 Tim 1,8-14 alapján.
