Kányádi Sándor: Álmodó

Várost álmodtam ide én; 
fölraktam, itt van: az enyém.

Utat álmodtam, kész az út;
fürkészem: milyen messze fut?

Fényről álmodtam: fény ragyog.
És álmodtam egy ablakot,

ahonnan majd a végtelen
tavaszi eget nézhetem.

Megvan végre az ablakom,
van szobám, ahol lakhatom,

van alázatos szőnyegem,  
naponta többször ehetem.

Mi kell még – kérdik -, nem elég?  
Örülök persze – szólanék,

de csak a fejem ingatom. 
Állok némán – és álmodom.

 

Kép: Edvard Munch