Micsoda lehetőség…- Újévi gondolatok

Ömlött a zápor… Micsoda év van a mögöttünk és micsoda lehetőséget kaptunk! Milyen egy év volt a 2020-as. Csak úgy “ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba…, és az nem dőlt össze teljesen, és nem pusztult el.” Pedig micsoda év volt… Templomokat zártunk be, istentiszteletek maradtak el, karanténba kerültünk, kijárási tilalom volt… Csak úgy ömlött ránk a zápor, csak úgy tomboltak a szelek, és annyiszor, de annyiszor beleütköztek a házunkba… Micsoda év van mögöttünk… Mégis itt vagyunk. Méghozzá egy hatalmas ígérettel, a kősziklára épített ház képével. Azzal, amely nem dőlt össze, és reménység szerint az idén sem dől össze, mert sziklára van építve.

És itt a szikla a kulcsszó. A szikla, amely megtart, a szikla, amely biztos alapot nyújt az ilyen-olyan építkezéseinkhez. Mert mi valamit mindig építünk, az egész életünk az építkezés különböző fázisaihoz hasonlítható. Építjük a kapcsolatainkat, építjük a tudásunkat, építjük a karrierünket és még annyi, de annyi mindent. Aztán a kapcsolatok ellaposodhatnak, a tudásunk gyakran nem elég, a karrierünk meg nem akaródzik kiteljesedni, és mi tovább építkezünk. Újra és újra. A kapcsolatainkat, a tudásunkat, a karrierünket és megannyi mindent…

Tomboltak a szelek…
E sorok írója egész évben csodálattal bámulta a templom és a gyülekezeti ház ilyen-olyan felújítási munkálatait, amelyekre nagyrészt azért volt szükség, mert a hatalmas ágfalvi templom és a körülötte lévő ingatlanok mind-mind ingoványos talajra épültek. Ezért itt mi állandóan felújítunk. (Vagy felújítanánk…) Mert rossz az alap, mert vizesek a falak, mert megeszi a zöld penész a templomot… És mindez azért, mert 235 éve nem sziklára épült. Nem épülhetett, hiszen a történelmi szituáció nem engedte. De mégis áll. Nem azért, mert jók az alapok, hanem azért, mert a Jóisten valamiért még így is megtartotta, ahogyan a hozzá tartozó gyülekezetet is.

Pedig nem egyszer érezték azt az itt élők, hogy ömlik a zápor, jönnek az árvizek, tombolnak a szelek és nekirohannak a háznak. Annyira nekirohantak, hogy az egykor itt élők, el is veszítették 1946-ban nemcsak házaikat, hanem a hazájukat is. Aztán lettek új lakók és lettek némethonban meg Ágfalván is új házak. Mert bármennyire is fájdalmas volt a szelek tombolása, a szilárd alap, Jézus Krisztus, és a belé vetett hit megtartotta a házak lakóit. És megtartja a gyülekezetét is, megtartja a rozoga, ingoványos talajon álló Isten házát is, és azokat is, akik oda járnak, vagy oda gondolnak. Mert Jézusnál jobb és szilárdabb alap nincs.

És nem pusztult el…

“De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,

hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,

kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,

annak szép, könnyüléptű szivében megterem

az érett és tünődő kevésszavú alázat,” (Radnóti Miklós)

A mi életünkben is voltak és lesznek vad hajnalok, amikor arra ébredünk, hogy minden összeomlott. De aki a szilárd alapra építi az életét, Jézus Krisztusba veti a reménységét, az nem pusztul el. Vagy ahogy másutt olvassuk a Szentírásban, az nem hal meg. Mert nekünk ilyen csodálatos Istenünk van. Aki sziklaszilrád támaszunk az ömlő záporok, az árvizek, a tomboló szelek közepette is. 2021-ben is. Micsoda lehetőség ez…

(Megjelent az Evangélikus Élet karácsonyi lapszámában - 2020-ban, az újévi textus, Mt 7, 24-27 alapján.)

Heinrichs Eszter