Sopron fölött az ég - Vasárnapi tűnődések II./8.

Alapige: 

2Móz 24,12-18.

Időpont: 
szombat, 2021, január 23 - 21:15

Igyekszem a hittanórákra nem az utolsó pillanatban „beesni”. Nem csak azért, mert ez így dukál, hanem azért is, mert a szünetekben egy kicsit más oldalukról is megismerhetem a gyerekeket. Az elsőseimhez is időben odaértem a héten. És milyen jó, hogy korábban ott voltam, mert így végighallgathattam, ahogyan megbeszélik életük eseményeit. Pénteken például azt, hogy iskolába jövet, gyönyörű aranyszínben úsztak Sopron felett a felhők. Innen aztán villámgyorsan eljutottak(tunk) oda, hogy milyen jó lenne a vattacukorszerű felhőkön sétálgatni. Az egyik kis szöszi szerint ezt az élményt úgy lehetne igazán fokozni, ha egy unikornis is ott sétálhatna mellettünk... A beszélgetésbe bekapcsolódva egy másik kislány, Nórika is megperdült, hogy bemutassa az unikornisos pulóverét, amit a Jézuskától kapott, majd Ádám javaslatára az unikornisos pulóver alól előkerült gyorsan egy másik pulóver is - amit Nórinak szintén a Jézuska hozott -, de amit nem lehet ám „csak úgy” hordani, hanem csakis az unikornisos alatt, mert el kell takarni az alsón lévő grafikát... Értetlenkedő kérdésemre irulva-pirulva megmutatta, hogy ezen az alsó pulóveren van egy nagy piros szív, ami alatt Mickey egér és a barátnője csókolózik... A titkolt pulóvert látva Ádi felsóhajtott, és révedező tekintettel megkérdezte, hogy vajon megszületett-e már az a kislány, akit ő majd feleségül vesz... Aztán csengetésig előkerült még a fehér lovas hercegek témája is, akik manapság inkább már fehér autóval közlekednek... 

Nagyon hálás vagyok a kis drágáknak az eszmefuttatásaikért, az őszinteségükért és a gyermekségükért. És pénteken annak is nagyon tudtam örülni, hogy ebben a közegben nem a „fájzer”, a „szputnyik” és a „kínai cucc” háromszöge volt a téma, meg nem is az FFP-maszkok és azoknak az ára, hanem – végre - az élet igazán nagy kérdései kerültek porondra...  A felhők, a fehér lovasok meg az unikornisok. 

 

Bár az emberiség nagy kérdései változhatnak az idők folyamán – nekem is valahogy kimaradt az unikornisos korszak – vannak dolgok, amelyek szinte mindenkit foglalkoztatnak. Valamikor, valamilyen élethelyzetben... És ezek a kérdések is legalább annyira összekötnek bennünket, mint mostanság a „fájzer”, „szputnyik” és a „kínai cucc” triásza...  Még az olyan több ezer éve élt bibliai szereplőkkel is, mint Mózes és kortársai. Hiszen, ha jóval előttünk is, de ők is bámulták a felhőket. Ők is hozzánk hasonlóan éltek. És ők is – jól-rosszul - keresték a boldogulás és a boldogság útját. A Szentírás szerint egy alkalommal - amikor talán épp a felhőket nézték-, hatalmas dolog történt. Isten meginvitálta Mózest a hegyre. Aztán amikor ott volt a hegyen, felhők borították be a helyet. Lentről pedig az egész úgy látszódott, mintha emésztő tűz égett volna a hegy csúcsán.

A gyönyörű jelenet kapcsán írhatnék arról, hogy mit tett a nép. Leírhatnám, hogy félelmükben elárulták Mózest is, meg Istent is. De ez a mai szakasz nem arról szól. Ma csak arról olvasunk, hogy Mózesnek is várakoznia kellett a felhők között hat napon át, míg az Isten megérkezett. A vándorló zsidó népről pedig azt jegyzete fel itt a Biblia, hogy egy lángoló valamit láttak a hegy tetején. Képi világában ez az egyik legszebb része az Ószövetségnek. Hegyek, felhők, fények, tűz... És ebben a festői környezetben találkozik Isten és az ember. Az az ember, az a Mózes, akinek Isten feladatot és megbízást adott. Küldetést. Olyan hatalmasat, hogy sok ezer év után is tudomásunk van róla. Mózes kezébe adta ott fenn a hegyen Isten a ma is érvényben lévő útmutatót, a Tízparancsolatot. És annál talán még többet is. Az istenélményt, a Vele való találkozás lehetőségét. 

Az a vágyakozó várakozás, ami Mózest, az ő kortársait és az előttük élt nemzedékeket meghatározta, ma is itt van velünk. Ez a vágyakozó várakozás - ahogy egy kollégám oly szépen megfogalmazta -, összeköt minket a több ezer évvel élt emberekkel, akik annakidején éppen olyan esendők, tanácstalanok, hitetlenek és vágyakozva várakozók voltak, mint mi. Egy kicsivel sem jobbak vagy rosszabbak. 

És Isten szóba állt ezeknek az embereknek a képviselőjével ott a hegyen, a felhők között. 

A csodaszép jelenet óta sok idő eltelt. És bár azóta Istent ilyen teátrális körülmények között Mózesen kívül senki nem láthatta, Isten azóta is szóba áll a rá vágyakozva várókkal. Az unikornisos kislányokkal, az Ádikkal, a számítógépek előtt görnyedezőkkel, a telefonjukat nyomkodókkal, a félelmekkel küzdőkkel, a bizonytalanokkal, a betegekkel, az egészségesekkel... mindannyiunkkal. Várjuk vágyakozva ezeket a találkozásokat! 

Isten ezekkel a szavakkal invitálta magához Mózest: „Jöjj fel hozzám a hegyre...!” Ma is szól ez a bíztatás, csak kicsit másként. Jöjjetek énhozzám mindnyájanakik megfáradtatok...

Kedves megfáradt Olvasók! Isten és fia, Jézus ma is hívogat. Ma is van mondanivalója számunkra, és ma is jól tudja, mire van szükségünk! Azért, hogy ezt végre elhiggyük, küld arany színű, szinte giccsbe hajló felhőket – nemcsak – Sopron fölé, és küldi közénk a kis szösziket és Ádikat, hogy megtanuljuk a lényeglátást, küldi a szép pillanatokat, küldi a gyógyító szavakat és az evangéliumot, és ha úgy tetszik neki, küldi majd a megoldásokat is életünk problémáira. Addig meg keressük a hegyeket, keressük a Vele való találkozást, no meg gyönyörködjünk a felhőkben és ebben a csudaszép világban – olyan nyitott szemmel és szívvel, ahogyan az én drága kis elsőseim!

Heinrichs Eszter

Valami ilyesmi, vagy valami egészen más hangzott volna el Ágfalván és Sopronbánfalván 2021. január 24-én 2Móz 24,12-18 alapján.

Fotó: Rochus Gratzfeld - 2021. január 21.