Ezt Pál apostol egy kicsit túltolta... - Vasárnapi tűnődések III./5.
Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek.
Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. II. Kor 4, 10-14
“Hagyjon engem békén Pál apostol! Az öreg egy kicsit túltolta… Nem gondolod? Ne gyere nekem Pál apostollal! Csak azzal ne…! És húsvétkor se beszélj róla! Az öreg ezt az egészet egyszerűen „túltolta“…“
- Így üvöltözött B., a barátnőjét gyászoló, kétségbeesett fiú a pszichiátriai otthon folyosóján, mikor meglátott.
Azt, hogy mit értett „túltoláson“, avagy túlkapáson, csak sejtem.
Úgy gondolom, Pál apostolnak a szenvedésről írott dolgai zaklatták fel leginkább. Az olyan sorok, amik a mai igében is olvashatók: “Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.“
B. is azt várta, amit a legtöbben… Azt, hogy ha az ember megpróbál keresztény értékek szerint élni, ha hiszi a Szentírásban leírtakat, ha hiszi Jézus feltámadását, akkor relatív jó élete lesz. Nagyobb problémáktól mentes, nyugodt, békés. B. nagyon akart hinni, nagyon akart valamibe kapaszkodni. Rongyosra olvasta a Bibliát, és a maga módján megpróbált az ott leírtak szerint élni. És várta a gyümölcsöket az életében… De milyen gyümölcs, milyen élet ez, ha valaki már vagy öt hónapja bezártan él? Milyen gyümölcs az, ha valaki egyik napról a másikra elveszti élete párját? Milyen élet az, mikor fogalmunk sincs róla, hogy hogyan tovább?
Mi lesz ilyenkor a gyengécske hitünkkel? Hová tűnnek a reményeink? Tényleg “túltolta” Pál apostol, a szenvedésről írottakat?
Azt hiszem, a harag és az elkeseredés a legtermészetesebb érzések közé tartozik, főleg, ha valaki ilyen nehéz napokat él át, mint mostanság B.
Nem tudok, meg nem is akarok nagy szavakat használni a szenvedéssel kapcsolatban, és e sorokat írva, annak értelmét sem keresem. Meg álszent sem szeretnék lenni… És B.-t nagyonis meg tudom érteni, amikor úgy érzi, hogy Pál apostol egy kicsit “túltolta” azt, amit a szenvedésről írt. Mégis hiszem, hogy valahol mindennek oka van. Oka van annak, kivel mikor találkozunk. Oka van mindennek, csak lehet, hogy most még tele vagyunk miértekkel… És azt is tudom, hogy a Jóisten a legnagyobb rosszból is tud jót kihozni. Csak talán nem úgy, ahogy mi szeretnénk. Vagy nem akkor.
Márainak van egy gyönyörűséges verse, a Felelni. Idézem.
“Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező,
s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell,
az egészre. Ki vagyok? Mit akarok?
Ki ellen, kinek érdekében akarok élni?
Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel?
Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?...
És, felelni az egészre: hol tartok?
Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből,
vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket?
Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell.
Várják a választ, a csend nagy, drámai.
De ilyenkor megtudod és észreveszed,
hogy e kérdésekre szavakkal nem, csak az élettel lehet felelni.”
Hitünk vizsgája, hogy tudunk-e felelni, tudunk-e jól felelni, akarunk-e felelni… Hitünk vizsgája, hogy tudunk-e mit kezdeni a szenvedéssel. Hitünk vizsgája, hogy hogyan reagálunk a nehézségekre, a kudarcokra, a fájdalomra, a csalódásra. Ne legyen sok ilyen vizsgánk, de elkerülni nem lehet őket… És ha jól vizsgázunk, akkor talán megértünk valamit Pál apostol B. által „túltoltnak“ tartott mondataiból is. Talán még ezt is: „…életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért…“
"Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező,
s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell,
az egészre. Ki vagyok? Mit akarok?"
Ezek a kérdések - amikre „néha felelni kell“ - legtöbbször a bajok és gondok között merülnek fel. A gondok-bajok természetéhez pedig az is hozzátartozik, hogy amikor nagyon fájnak, akkor jobban próbálunk kapaszkodni. Valakibe. Valamibe. Istenbe is. A legtöbb embert nem a fene nagy boldogsága hozza be a templomba, hanem sokkal inkább a gyász, a megválaszolatlan kérdések, a reménytelen küzdelmek vagy a félelem.
Aztán, ha jól vizsgázunk, még az is megtörténhet, amiről Pál apostol ír: „Jézus élete látható lesz halandó testünkön“. Azt meg már én teszem hozzá, hogy talán életünkön, gondolatainkon, és szavainkon is meglátszik majd némi változás...
És még ha a halandó test beteg is, és beteg, szomorú a benne lakó lélek is, akkor is ott van az az óriási reménység, amit a Korintusi levél ugyanazon fejezetében ír le az apostol: „…aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt.“ Nincs annál nagyobb örömhír, hogy egyszer minket is feltámaszt a halálból az Isten… És ha ez a reménységünk, ha ezt a húsvéti örömhírt képesek vagyunk hinni, akkor könnyebb lesz felelni az olyan kérdésekre is, amiket Márai gyönyörűségesen papírra vetett:
„...felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező,
s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell,
az egészre. Ki vagyok? Mit akarok?
Ki ellen, kinek érdekében akarok élni?“
Adja Isten, hogy B. is megtalálja kérdéseire a válaszokat, és értelmet nyerjenek számára is a ma még kicsit „túltoltnak“ tartott mondatok! És minket is segítsen meg a Jóisten, hogy jól feleljünk, és jól vizsgázzunk, amikor mi magunk is olyan kérdésekkel szembesülünk, amiket Pál apostol B. szerint egy kicsit „túltolt…“
Heinrichs Eszter
Valami hasonló, vagy valami teljesen más hangzott volna el Ágfalván és Sopronbánfalván 2021. április 11-én, a húsvétot követő vasárnapon II. Kor 4. 10-14 alapján...
