Emlékeztünk... Emlékezzünk! 75 éve telepítették ki a Sopron környéki németeket

Forrás: https://www.evangelikus.hu A Sop­ron kör­nyé­ki, ág­fal­vi és sop­ron­bán­fal­vi né­me­tek ki­te­le­pí­té­sé­re, ott­ho­nuk­ból, gyü­le­ke­ze­te­ik­ből való el­űze­té­sé­re em­lé­kez­tünk szep­tem­ber 18-án és 19-én. Idén elő­ször olyan em­be­rek nél­kül, akik köz­vet­le­nül át­él­ték volna a bor­zal­ma­kat. Nem voltak itt közöttünk, hiszen az elűzetés óta eltelt hetvenöt esztendő. Legtöbben már nem élnek, vagy nagyon idősek. Pedig három-négy éve még nem telt el úgy hét, hogy legalább egyvalaki ne csengetett volna a parókia kapuján, hogy mutassam meg neki ezt a templomot. Mert hazajött. És a haza évtizedek távlatából már nemcsak az otthagyott házat, a háziállatokat, a szőlőt, az erdőt, a földet és az ingóságokat jelentette, hanem sokkal inkább a templomot. Ahol hét évtized után is volt számukra hely. Néhány éve volt egy „hullám” olyan emberekből, olyan egykori ágfalviakból, akik nyolcvanadik születésnapjukra azt kérték családjuktól, hogy vigyék el, hozzák el őket Ágfalvára. Megható, könnyes találkozások voltak ezek… És az a temetés is feledhetetlen, amikor egy olyan egykori kitelepítettet temettem, aki 1946 után soha, de soha nem lépte át a magyar határt. Tehette volna, de akkora düh volt benne az őt innen elűző hatalmak iránt, hogy nem jött haza többet. A halálos ágyán mégis azt kérte a fiától, hogy Ágfalván helyezzék el a hamvait… Forrás: evangelikus.hu Szeptember harmadik hétvégéjén ezekre az emberekre is emlékeztünk. És még az Ágfalváról kitelepített ezerkétszáz emberre és a bánfalvi kétezer-kétszázra is, és persze az itt maradottakra. Akiknek az élete szinte ugyanakkorát változott, mint a Németországba űzötteké. Hiszen sokuktól ugyanúgy elvették a házaikat, mint a kitelepítettektől. Hiszen családok élete tört ketté. Voltak olyan helyzetek is, hogy a szülőknek el kellett hagyniuk az országot, a gyerek pedig valamiért maradhatott. És persze ennek a fordítottja sem volt ritka. A személyes sorsokon túl a közösségek életét is megtépdeste az embertelen, méltatlan, érthetetlen politikai döntés, a kitelepítés. Hatalmas vérveszteség volt egyházunk számára a németek elűzése. Templomok ürültek ki, óriási és gyönyörű épületek maradtak árván, és az olyan, egykor virágzó gyülekezetek, mint az ágfalvi vagy a sopronbánfalvi, szegényedtek el. Isten irgalma mégis megtartotta ezeket a gyülekezeteket. És hetvenöt év után is megtöltöttünk két hatalmas templomot. Sopronbánfalván a karmelita, katolikus templomban gyűltünk össze, mert az evangélikusban nem fértünk volna el. Kétnyelvű igehirdetéssel dr. Fabiny Tamás elnök-püspök szolgált közöttünk, a liturgiában pedig Ihász Beatrix, a Soproni Egyházmegye esperese segédkezett. A rendezvényt Sopron városa is a magáénak érezte, az istentisztelet után a városi vezetőkkel és a helyi német szervezetek képviselőivel is együtt koszorúztunk és emlékeztünk. Másnap Ágfalván tartottunk istentiszteletet, ahol dr. Lackner Pál nyugalmazott tábori püspök hirdette Isten igéjét. Az istentiszteleten részt vett és beszédet mondott Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is. Az ágfalvi ünnepségnek volt egy örömteli apropója is: állami segítséggel megújulhatott az az 1842-ben épült gyülekezeti ház is, ahol a kitelepítés előtt és még azt követően két éven át iskola működött. Hálás köszönet a támogatásért. Ma, hetvenöt évvel a gyülekezetünket és a két települést ért tragédia után is azért kell imádkoznunk, hogy segítsen meg minket a Jóisten, hogy a történtekkel kapcsolatos keszekusza érzések helyükre kerüljenek! A máig meglévő sebeket gyógyítsa be a legnagyobb Gyógyító, a gyűlölködést váltsa fel a szeretet, a félelmet a bizalom, a megosztottságot pedig az egység! A szerző az Ágfalvi–Sopronbánfalvi Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze, Heinrichs Eszter https://www.evangelikus.hu/hireink/itthon/emlekeztunk-emlekezzunk?fbclid=IwAR2tcs4WSbkNgKnfC7Yl4OiXhv-i1KQbp0dVjJWWX_h8KvEy2Q80JH0NQjU