Advent első vasárnapjára... - 2021. november 28.

Vannak azok a nagyon szerethető adventi emberkék a Szentírásban, akik szinte csak karácsonytájt kerülnek reflektorfénybe. Keresztelő János, az evangéliumok egyik legfurcsább szereplője is ilyen. Év közben alig, alig esik róla szó, adventben azonban szinte mindig.
Ilyenkor meg szoktuk említeni, hogy Keresztelőnek már a születése sem volt mindennapi. Idősek voltak a szülei, apja megnémult, anyját pedig meglátogatta a Jézust szíve alatt hordozó Mária. Később pedig úgy élt ez a János a pusztában, mint egy remete. Teveszőr ruhát hordott, szöcskéket és erdei mézet evett és furcsa dolgokat mondott. Mégis sokan figyelnek rá. Azt írja a Szentírás, hogy rengeteg ember látogatta őt a pusztában. Zarándokoltak hozzá, mert mondanivalója volt. Arról, hogy eljön a Messiás a világba… Arról, hogy Jézus Krisztus elhozza a kegyelmet és a békességet a földre... Arról, hogy Jézus Isten szeretetének a megtestesítője… Közben pedig ilyen, akkor még nehezen érhető dolgokat mondott: - “aki utánam jön, erősebb nálam…”, vagy: “neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem…”
Ízlelgessük mi is ezeket a mondatokat, hiszen ma is üzenetértékűek. Megtanulhatjuk belőlük azt, hogy ki az erős..., azt, hogyan lesz valaki erős... azt, hogy ki és mi az erőforrás... azt, hogy kinek kell növekednie...
Keresztelő János erejét Istentől kapta. Talán azért is, mert el tudott vonulni a pusztába, tudott magányos lenni, tudott figyelni, és azt is tudta, kire kell figyelni. A művészek is ilyenek...
Kicsit furcsák, kicsit máshogy figyelők, kicsit másfelé figyelők. De jó lenne ezt az adventet nekünk is így megélnünk... Mint a befelé és felfelé figyelők... Akkor talán mi is meghallanánk a prófétai hangot, és olyan őszintén, mint egy kisgyermek, tudnánk várni azt a Jézus Krisztust, akire Keresztelő János is, és annyian, de annyian vártak...
Hitünkből adódóan nekünk is hasonló feladatunk van, mint Keresztelő Jánosnak. Az, hogy egyengessük az Úr útját. Talán nem úgy, mint Keresztelő, de kinek-kinek megvan a felelőssége a saját családjában... Meg tudjuk-e tenni ezt? Tudjuk-e ott egyengetni a göröngyöket? Tudunk-e hitelesek lenni? Meg tudjuk-e fogni gyermekeink vagy unokáink kezét, és el tudjuk-e őket hozni a gyülekezetbe? Tudunk-e a ma emberének az Isten szeretetéről beszélni?
Ugye, milyen nehéz? Pedig milyen jó lenne világgá kürtölni, hogy az élő és mindenütt jelenlévő Isten egy kicsi gyermekben rejtőzött el, és sokak előtt rejtve is maradt. Hiszen akiknek fel kellett volna ismerniük, nem ismerték fel. Akiknek le pedig kellett volna borulniuk előtte, nem borultak le. Mi viszont valamelyest megismertük, ezért kell beszélnünk kell róla. Egyengetnünk kell az útját. Még akkor is, ha a csodákról nem egyszerű beszélni.
A tegnap száz éve született Pilinszky szerint is csak dadogva lehet. Ezt írja egy ünnepi írásában:
„Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyódhatunk: ami megtörtént és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.
Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.”

Várakozzunk jól! Vágyakozzunk arra, aki már eljött, és áldott pillanatokban újra és újra eljön ebbe világba, még a mi kis világunkba is… Vágyakozzunk arra, aki már elhozta, és újra és újra elhozza a kegyelmet és a békességet a földre, még ami otthonainkba is... Vágyakozzunk és várakozzunk arra a Jézusra, aki Isten szeretetének a megtestesítője..., ha jól figyelünk, még a mi életünkben is... Várjunk rá, hiszen ő a mi kérdéseinkre is válaszokat tud adni, és a mi reménytelennek tűnő élethelyzeteinkbe is reménysugarat tud hozni. Várakozzunk jól, figyeljünk jól, és ma advent első vasárnapján ne feledkezzünk meg annak a furcsa embernek a szavairól sem, aki teveszőr ruhában élt, furcsa dolgokat evett, furcsán viselkedett és ezt kiabálta a pusztában: “Utánam jön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni…”
Jöjjön közénk is! Érkezzen meg Ágfalvára, Bánfalvára és ebbe a beteg világba is!

Heinrichs Eszter
(Elhangzott Ágfalván és Sopronbánfalván 2021 adventjének első vasárnapján Mk 1,1-8 alapján.)