Varenka - Advent második vasárnapjára - 2021. december 5.
2Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. 3Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; 4ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.) 5Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát, A Felségesnek szent hajlékait. 6Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. 7Népek háborognak, országok inognak, ha az ÚR mennydörög, megretten a föld. 8A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk. 9Jöjjetek, lássátok az ÚR tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. 10Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el. 11Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. 12A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk. Zsolt 46 2-12
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy özvegyasszony Oroszország egyik hatalmas erdejében. Varenkának hívták. Kicsi háza megbújt a fák között, alig, alig járt arra valaki. Aházikó otthonos volt, Varenka szeretett itt lakni, hiszen mindene megvolt. Volt egy asztalkája, voltak székei, voltak edényei, és volt egy-egy doboza is a kenyérnek és a sajtnak. Éjszakánként pedig, mint minden hétköznapi ember Oroszországban, Varenka is a meleg tűzhely mellett aludt.
Az asszony elégedetten éldegélt kis házikójában, mígnem egy napon idegen emberek toppantak be hozzá, és izgatottan kiabálták: "Varenka, menekülj velünk! Szörnyű háború dúl nyugaton. A katonák napról napra közelednek…" Varenka megriadt, de aztán így felelt: - "Ki segíti meg a fáradt utazókat, ha veletek megyek? Ki vigyáz majd az erdőben eltévedt gyerekekre? És ki vigyáz az állatokra, a madarakra, ha jéggel és hóval jön a tél? Nem megyek sehová, maradnom kell!"
A menekülő emberek továbbsiettek, Varenka pedig egyedül maradt. Amikor meghallotta az ágyúk dörgését a távolból, mozdulatlanná meredt és hallgatott. Aztán letérdelt, majd arra kérte Istent, hogy építsen falat a háza köré.
Este volt. Az ágyúk elhallgattak, béke honolt az erdő felett. Isten azonban nem jött, és senki sem épített falat Varenka háza köré…
Másnap Pjotr, a kecskepásztor kopogtatott be Varenka ajtaján, és ezt mondta: "A katonák felgyújtották a kunyhómat, mindent elvettek tőlem, kivéve ezt a kis kecskét, amelyet magammal hoztam. Kérem, fogadjon be minket a házába, mert hamarosan itt az éjszaka!" Varenka beinvitálta Pjotr-ot kecskéjével együtt a házba. Az ágyúk mennydörgése már sokkal közelebbről hallattszott, és Varenka újfent imádkozni kezdett Istenhez: "Kérlek, gyere gyorsan, és építs falat a házam köré, hogy a katonák ne vegyék észre! És add meg kérlek, hogy se Pjotr-ot, se engem meg ezt a kis kecskét se vegyék észre!"
Jött és ment az éjszaka, de Isten nem épített falat Varenka háza köré…
Kora reggel, amikor Varenka elment az erdőbe gyógynövényeket gyűjteni, felfedezte a fiatal festőt, Stjepant, aki egy üreges fában aludt. "Kelj fel!" - kiáltott rá Varenka. "Nem maradhatsz itt! Nem hallod az ágyúk dörgését? Gyere be hozzám, adok enni, megszállhatsz nálam." Stjepan, aki szintén a katonák elől menekült az erdőbe, csak egy képet vitt magával és egy cserepet, fehér virággal. Minden mást otthonában kellett hagynia.
Ő is Varenkával tartott. Este pedig, amikor mindenki együtt imádkozott, Varenka így könyörgött: - "Kérlek, kérlek, drága Istenem, gyere gyorsan, és építs falat a házam köré!"
Reggel Varenka kinézett az ablakon, de megintcsak nem volt fal a háza körül. Ehelyett egy kislányt látott keservesen sírni, karjában egy galambbal. – „Ó - zokogott a lány -, menekülés közben elvesztettem apámat és anyámat.“ Varenka kézen fogta Bodula lányt, bevezette a házba, süteményt és teát adott neki. Odakintről pedig egyre hangosabban hallatszott az ágyúk dörgése… Aznap este közösen imádkoztak, Varenka ezekkel a szavakkal: "Kedves, jó mennyei Atyám, ma éjszaka mindenképpen el kell jönnöd, és olyan magas falat kell építened, hogy egyetlen katona se lássa meg a házam! Így megmenekülhetünk. Csak így. A gyerek a galambbal, a festő és a virága, az öregember, a kecskéje és talán én is…
Attól tartok, már nagyon késő van; holnap itt lesznek a katonák…, mindannyian elveszünk."
Csendes volt az este. - A legcsendesebb órában egyszercsak halk hang hallatszott Varenka háza körül. Varenka óvatosan kinyitotta az ablakot, és látta, hogy esik a hó. Olyan sok hullott hogy felért az ablakpárkányig. Azon a hosszú éjszakán csak havazott és havazott… Hajnalra Varenka kis házát már teljesen belepte a hó. A katonák déltájt érkeztek meg. Mentek az erdőn az ellenséget keresve.
A házikóban néma csend lett. Amikor a katonák Varenka hóval fedett kis házához értek, elhaladtak mellette. Nem vették észre... Stjepan, Pjotr, Bodula és Varenka pedig hálát adtak Istennek, hogy megmentette őket…
Miután a katonák továbbmentek, és Oroszországnak ezen a részén véget is ért a háború. (Az orosz legendát németről fordította Heinrichs Ármin Bálint.)
Kedves Olvasók! Ha háború nem is dúl körülöttünk, életünk tele van ilyen-olyan harcokkal. Van mikor mi is falakért kiáltunk, néha meg túl magasnak bizonyulnak a falak…
Adventben - az érkező, az újra érkező - Jézus Krisztus adjon nekünk erőt - a falakon innen és túl, koronavírus és egyéb gondok, bajok idején is! Jöjjön közénk! Áldja meg karácsonyvárásunkat, és áldja meg ezt a beteg világot! Ahol kell, rombolja le a falakat, ahol meg arra van szükség, építsen magas erődítményeket körénk!
Heinrichs Eszter
(Varenka történetének írója és illusztrátora: Bernadetta Watts. Elhangzott Ágfalván és Sopronbánfalván, 2021. december 5-én, advent második vasárnapján Zsolt 46, 2-12 alapján.)
