Tűzből kiragadott üszkös fadarab - 2022. március 6.

Alapige: 

Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az ÚR angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolta őt. 2Az ÚR angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az ÚR, Sátán! Dorgáljon meg téged az ÚR, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? 3Jósua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt. 4Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. 5Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben az ÚR angyala ott állt. 6És így figyelmeztette az ÚR angyala Jósuát: 7Ezt mondja a Seregek URa: Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj.
Zak 3,1-7

Időpont: 
vasárnap, 2022, március 6 - 20:15

Furcsa bibliai ige került elénk. Szó van benne angyalról, szó van benne egy hirtelen mozdulatról, szó van benne egy Jósua nevű főpapról, bűnről, meg még egy üszkös fadarabról is. Ez utóbbiból hoztam is néhányat magammal.  A gyerekeket kérdezném, hogy mit lehetne ezekkel kezdeni...        

A gyermeki fantázia nem ismer határokat, de a miénk már inkább, ezért elmondom, hogy számomra ezek a darab megégett fák nem jelentenének semmit, ha nem itt lennének az oltáron. Legtöbbünk egy hirtelen mozdulattal elhajítaná őket, hogyha ilyent találna a teraszán vagy a kertjében.

Az előbb felolvasott szakaszban Istennek is volt egy hirtelen mozdulata. Egy ilyen üszkös fadarabot kiragadott a tűzből.

És nem is akármiért tette ezt. Mondani akart vele valamit. Jósuának azt, hogy megmenekült. Hiszen, ha a tűzből valaki kivesz egy már égő fadarabot, akkor ezt azért teszi, hogy megakadályozza annak a teljes megsemmisülését. A tűzből kivett, vagy ahogy a Szentírás írja kiragadott fadarab a kegyelem, az irgalom képe. Nem akarom, hogy meghalj, megsemmisülj, kiveszlek a tűzből, irgalmazok neked...

Ezekben a furcsa, vészterhes időkben nem kívánhatunk mi sem mást, minthogy az irgalmas Isten ragadjon ki bennünket is a pusztító tüzekből, ragadjon kis minket is félelmeinkből, megkötözöttségünkből, és mindenünnen, ahol lángokban áll a világ. Mert megmaradásunk titka, ahogyan az ószövetségi főpapé is, az isteni irgalom.

Ha a mindenható Isten irgalommal fordul felénk is, akkor ezt nem azért teszi, mert jók voltunk, vagy mert megérdemelnénk... Nem. Mindezt irgalomból teszi. Azért mert szeret minket. Azért mert Isten még egy üszkös fadarabbal is tud kezdeni valamit. Még velünk is... Még mivelünk is terve van.

Mert egy üszkös fadarab is jó valamire. Lehet vele rajzolni. Lehet vele írni. Gyönyörű képeket lehet szénnel alkotni, és csudaszép gondolatokat is le lehet vele jegyezni. Hát induljunk mi is az előttünk álló úton reménységgel, békességgel, egymás iránti irgalommal és hittel! És rajzoljunk és jegyezzünk fel csodálatos dolgokat. Az életről, Istenről, irgalomról és az újrakezdés lehetőségéről. Még ha olyan kicsinynek is érezzük magunkat a világ hatalmas történései közepette, mint egy üszkös fadarab, ha sok minden furcsa, ismeretlen és félelmetes is körülöttünk, rajzoljuk le, jegyezzük fel és éljük meg azt, hogy az élet szép és reményteljes. Tegyük ezt, hiszen Isten igéje ma is azt üzeni, éghet minden, pusztulhat a világ, de neki terve van velünk.... mert ő még a tűzből is képes kiragadni minket.... Ámen.