Tanévnyitó tűnődések

Mindannyian ismerjük a reggeli stressz fogalmát. Ez persze kinek-kinek mást jelent, avagy családonként másban nyilvánul meg... A reggeli stresszt – kis családomat bemutatva - ezekkel a kifejezésekkel tudnám illusztrálni: - nincs idő nyugodtan reggelizni, ülünk a dugóban, kimarad az utolsó busz, amivel még oda lehetne érni a suliba, otthon marad a tornazsák, a vízfesték, az aláírandó papír, a bérlet, vagy valami más, hasonló „életfontosságú” dolog... A reggeli stressz e hét szerdáján hatványozottan jelentkezett, amikoris gyermekeim a kimaradó 22-es busz helyett a 21-esre szálltak fel. Máig nem egészen értem, hogyan történhetett, de a soproni belvárosi iskolák helyett az ágfalvi iskola előtt kötöttek ki. Anyuci persze mentette a menthetőt, autóba pattant, és összeszedte a már nem is olyan kicsit fiait. Amikor 7.50 perckor az ágfalvi iskola előtt éppen felrobbanni készültem, a dugó miatt volt néhány másodpercnyi időm körbenézni a buszváró környékén, és észrevettem valami megkapót, ami segített csillapítani a dühömet. Arra lettem figyelmes, hogy hogy az autók között rohangáló ideges anyukák és gyerekek között ott voltak a nyugodt, vagy legalábbis nyugalmat árasztó apukák is. Nem látszott a járásukon, hogy rohannának, „hót” nyugodtan fogták a gyerekeik kezét, és mentek velük az óvodába vagy az iskolába. Közöttük meg ott cikáztak az ideges anyukák, húzva-vonva a gyerekeket. Az a kép maradt meg bennem leginkább a buszmegálló elől, ahogyan az egyik apuka éppen elkapja a pocsolyába majdnem beleszédülő kislányát. A kislány mindenfelé tekingetett, csak éppen a lába alá nem, és abban a pillanatban, mikor készült beleesni a sáros vízbe, az apukája biztos kezekkel megfogta, és nem hagyta elesni.

Talán érhető, hogy én valamiféle ilyen istenképre vágyom ebben a tanévben. Egy olyan erős Istenre, aki elkap, ha baj van, és aki olyan erős, olyan hatalmas, hogy még azt is megengedheti magának, hogy lassan menjen, és nyugodtan végezze a tennivalóit.

Ézsaiás próféta egy ilyen Istenről beszélt. Ez az Isten a mi Urunk, aki ezzel biztat minket ma is: Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! Ézs 41,13

Induljunk neki ennek a tanévnek hittel és a nyugodt és erőskezű apuka képével! Aki talán azért volt olyan nyugodt a többi ideges ember között, mert tudta, hogy valamikor réges régen ezt ígérte Isten:

” Erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! Ézs 41,13

És ez az erős Isten azóta is ott van a világban, és reménység szerint ott lesz a mi kicsi világunkban is, ha észrevesszük, ha hívjuk, ha kérjük, ha bele kapaszkodunk...

Persze, ha racionálisan nézünk előre, akkor minden okunk megvan arra, hogy féljünk mindattól, amit a nemrégiben elkezdődött tanév hozhat. Ennél a “minden” oknál azonban sokkal többet nyom a latba az az egyetlen érv, ami miatt nincs mitől félnünk. Ez az érv pedig Isten ígérete, amelyet nem lehet elégszer elismételni: Erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! Ézs 41,13

Isten erős keze, az ő hatalma és ígéretei adjanak erőt nekünk az előttünk álló hónapokban! Mindig, mindig, amikor nem tudjuk, hogyan tovább..., mindig, amikor magányosak vagyunk, mindig, amikor idegesek vagyunk, mindig, amikor úgy tűnik, tőlünk független dolgok miatt dugóba kerülünk, vagy megálljt parancsol az élet.
Isten ígérete így szól: Erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek!

Ha ezt hisszük, minden okunk megvan rá, hogy reménnyel telve tekintsünk a tanévre. Mert félelmeinket felülírja az az egyetlen, de nyomós ok, hogy olyan Istenünk van, aki fogja a kezünket. A pocsolyáknál, a dugókban, a reggeli stresszben, napközben, éjjel, a tanév során, és mindig, mindig...

Heinrichs Eszter

(Elhangzott Ágfalván és Sopronbánfalván, 2022. október 2-án a tanévnyitó családi istentiszteleten Ézs 41,13 alapján)