Csavaros történet - Vasárnapi tűnődések
Amikor valaki valamivel kapcsolatban egy meglepő következtetésre jut, azt szoktuk mondani, hogy csavaros észjárása van. Amikor pedig egy könyvben vagy filmben váratlan fordulat következik be, ami merőben átalakítja a történet menetét, és ami miatt a cselekmény hirtelen irányt vált, akkor szintén azt mondjuk, hogy “csavar van” a történetben.
Hát én most egy csavarosan csavaros írást szeretnék megosztani Hézser Gábor tollából. A címe: A kis csavar.
“A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:
- Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés...
A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar egy kicsit.
- Megőrültél, kiscsavar! Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!
A vasgerendák nem hittek a fülüknek:
- El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!
Szélvészként terjedt el a hír az egész hajón.
- A kiscsavar forgat valamit a fejében! Mindenki megijedt. A hatalmas hajótest még a gondolattól is remegni kezdett, a kiscsavar kieshet a lyukból...
A vékony és vastag vaslemezek, a hajóbordák, a vasgerendák üzenetet küldenek a kiscsavarnak.
- Nagyon kérünk, légy szíves, maradj nyugton! Ha te lazítasz, veszélybe kerül az egész hajó, és egyikünk sem fogja elérni a kikötőt! Ne tedd ezt velünk!
Ez hízelgett a kiscsavar büszkeségének. Eddig eszébe sem jutott, hogy ő ennyire fontos a többiek számára.Visszaüzente:
- Maradok, ahol vagyok!...“
Maradjunk mi is ott, ahol vagyunk! Gondolatban. A családtagjainknál, a barátainknál, az álmainknál és itt a gyülekezetben is! És képzeljük el, mi lenne, ha nem lennénk itt, vagy azokon a helyeken és élethelyzetekben, ahol éppen vagyunk… Senki nem sütné azt a sütit, amit csak mi tudunk megsütni… Senki nem simogatná meg azt az embert, vagy azt a kis emberkét, akinek a mi simogatásunk a fontos... És senki nem kergetné helyettünk az álmainkat avagy az ambícióinkat…
Képzeljük el, és tudatosítsuk magunkban nagyon komolyan, hogy fontosak vagyunk! Fontosak, és értékesek. Ahogyan a kis csavar is. És mindez nem azért, mert tudunk süteményt sütni, vagy rajzolni, énekelni, tanítani avagy kertet művelni… Attól vagyunk értékesek, hogy létezünk. Az életünk, amely telis tele van kincsekkel, az önmagában az érték.
Az, hogy ott vagyunk, éppen ott, ahol Isten látni szeretne minket. Ma itt a templomban. Egy kicsi kis csavarként az Isten országában, egy kicsi kis részeként valami egésznek. Ezt az egészet Pál apostol így fogalmazza meg: Krisztus teste. És azt mondja: Ti pedig Krisztus testének tagjai vagytok.
Számomra nagy felfedezés volt ebben az igében, hogy nem felszólító módban íródott, hanem kijelentő módban. Nem azt írja, hogy legyetek Krisztus testének tagjai!
Pál apostol csupán annyit ír, hogy mi Krisztus testének tagjai vagyunk. Te, én, mi, ott szemben a boltban lévők, az utcán szaladgáló kisfiú, a kórházban imádkozó beteg, a szomszéd templomban éneklők… Mi mindannyian. És mielőtt megjelennek előttünk olyan arcok, akikkel még a templomunkat sem szívesen osztanánk meg, elmondom, a korinthusi gyülekezet és a korinthusi emberek sem éltek példás életet, ahogy azt a megelőző bibliai szakaszokból, vagy a kortörténeti dokumentumokból tudhatjuk. Mégis, ők is mindannyian, és mi is - Isten országának, és Krisztus testének tagjai vagyunk. Mekkora titok és dicsőség ez! És mekkora, de mekkora életfeladat! Megtalálni a helyünket, megtalálni a kegyelmi ajándékok között a miénket, megtalálni a céljainkat, és tudatosítani, hogy nem véletlenül vagyok ott, ahol vagyok.
Remélem, hogy otthonosan, vagy egyre otthonosabban érzi mindenki magát itt a templompadok között is! A gyerekek is, az újak is, és azok is, aki – hála Istennek – már több párnát is elkoptattak ezek között a falak között is.
Nem győzöm eleget hangsúlyozni, itt mindenkinek helye van. És feladata is. Nem csak a lelkésznek, a felügyelőnek, a prestbiternek, hanem mindannyiunknak.
Higgyék el, jelenlét és az imádság is hatalmas feladat. Ha nem így lenne, nem is lennének itt üres padok, és nem kúsznának be képzeletünkbe olyan emberek arcai, akiknek ma itt lenne a helyük…
Kedves ágfalviak és bánfalviak! Amikor elfáradunk vagy elbizonytalanodunk, akkor ne feledjük, hogy Krisztus testének nem csak tagjai vannak, hanem feje is, vagy ha úgy tetszik arca is. Jézus arca... Mekkora, de mekkora méltóság, ha mellette, vele, érte és általa tevékenykedhetünk - akár porszem emberekként, akár mini kis csavarokként is.
Ha belegondolunk, Pál apostol üzenetében több csavar is van. A sok közül csupán az egyik, hogy kétezer éve íródott, de máig aktuális… Egy másik pedig, hogy a korinthusiaknak íródott, de közben az ágfalviaknak, a bánfalviaknak és ennek az egész mai világnak is szól. Nekem is. Neked is.
Keressük és kutassuk hát azokat a helyzeteket, ahol porszem emberekként, kis csavarokként működhetünk! És adhatunk… Vissza valamit abból, amit mi is kaptunk. Az életünkből. A megajándékozott voltunkból. A kincseinkből. Ne sajnáljuk őket! Hiszen talán éppen a hitünk, az imánk, a jelenlétünk vagy a kis csavar voltunk jelenti majd valakinek “azt a csavart”, ami őt Istenhez vezeti, ami segítséget jelent neki, ami az életét jobbá teheti vagy megerősítheti...
A kegyelmi ajándékok sokfélesége ellenére Krisztus testének tagjai vagyunk, ami hatalmas méltóság és felelősség. Csavar életünk csavarja, léte és ajándéka… Ámen.
Heinrichs Eszter
Elhangzott Ágfalván és Sopronbánfalván, 2022. október 9-én, I.Kor 12,12-27 alapján.
