Legyen erőd lent hagyni... - Óév esti tűnődések - 2022.

Szenteste, mikor elhagytuk a jéghideg ágfalvi templomot, néhány gyülekezeti tag azon nosztalgiázott, hogy pár évtizeddel ezelőtt mennyi, mennyi rakétát, petárdát és csillagszórót dobáltak le a toronyablakokból a december 24-i istentisztelet ideje alatt. Aztán az akkori helyettes lelkész, Foltin Brúnó betiltotta a szentesti petárdázást. Öröm számomra, hogy ma már fel sem merül a szentesti durrogatás kérdése. A szilveszteriről is le tudnék mondani…

Nem kellenek hozzá tudományos enciklopédiák vagy komoly kutatások, hogy rájöjjünk, a minél nagyobb hangzavar arra hivatott, hogy az óévet – annak mindenféle érzésével - segítsen hátrahagyni, és valamiféle utat törjön a - remélt - szebb és boldogabb újévnek. Ma azonban, a 2022. esztendő utolsó hangos órái között itt van egy, amikor azért is jöttünk el a templomba, hogy kicsit csendben legyünk. És bármennyi érzést is hoz bennünk elő a csend, talán megérzünk valamit abból, hogy az Isten adta csendtől nem kell félni. Mert a csend sok ajtót bezár, de még több ajtót megnyit. Hát nyissa meg ez az óra, nyissa meg összekulcsolt kezünk és énekünk ma az Istenhez vezető utat! És adja meg, hogy békességben tudjunk elbúcsúzni a 2022-es évtől, és reménységgel várjuk a 2023-ast! Azért, hogy ezt a belső utazást - amit kinek-kinek magának kell megtennie - egy kicsit megkönnyítsem, Fodor Ákos költő szavait hívom segítségül:
“Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.”

Hagyjuk lent, vagy ha úgy tetszik, hagyjuk 2022-ben, ami fáj, ami aggaszt, ami megbocsáthatatlannak tűnik. Hagyjuk lent mindazt, amit eddig sem tudtunk feljebb emelni. És tegyünk egy lépést... Amennyi tőlünk telik… Aztán az idő meg a Jóisten talán kisimogatja a 2022-es és sebeit… És gondoljunk most a lent hagyandó dolgokra a 2022-es év igéjének tükrében is! Az idei év losungja így hangzott: “Jézus mondja: Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.”  És bármennyire is hangsúlyos a vonatkozó névmással kezdődő első mondatrész - aki énhozzám jön -, teológiailag nem ott van a lényeg.

Hiszen a Bibliának nem az a legnagyobb üzenete, hogy ki jön vagy ki megy Jézushoz. Persze fontos, nagyon fontos ez is. A Szentírás legnagyobb üzenete azonban az, hogy Jézus eljött hozzánk. Minden emberi próbálkozásunknál nagyobb az a jó hír, hogy Isten karácsonykor megnyitotta az eget, és Jézus Krisztus megszületett. Megszületett, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszettnek tűnt. Téged, engem, mindannyiunkat. “Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.” - szól ma is az evangélium.
Csodálatos bátorítás, hatalmas erőforrás ez: - “Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.” Jézus hív minket is, ma is, hiszen tudja, hogy nehezen tanulunk, és újból és újból mennyi felesleges kört megteszünk, mennyi helyre szaladgálunk, és mennyi mindent megpróbálunk vagy kipróbálunk, amíg eljutunk Őhozzá.

Óév estéjén is hív minket Jézus. Nem tolakodóan, csak ezekkel a szavakkal:  “Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el”.
Mi pedig áldott pillanatokban talán azt is megérezhetjük, hogy leül mellénk, kérdez, érdeklődik, emlékeztet, vigasztal, figyelmeztet vagy éppen megígér valamit…
Vagy csak megkérdezi, hogyan értékeled ezt az évet, minek örültél, mi bánt… Netán emlékeztet azokra a dolgokra is, amelyekre nem szívesen gondolunk vissza. És reménység szerint elég erőt ad ahhoz, hogy a költő szavait követni tudjuk:

“Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.”

Legyen így!  És ez az erő, az Isten kifogyhatatlan ereje adjon nekünk békességet, megnyugvást, megbocsátást, szeretve hátratekintést és reménységet! Csupa olyan érzést, amit nem kell petárdák zajával elnyomni - sem szenteste, sem szilveszterkor.

Ez persze nem egy egyszerű út. De nem is vagyunk magunkra hagyva, hiszen Jézus ma is így biztat minket: „Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el”.

(Elhangzott Ágfalván és Sopronbánfalván, óév estéjén 2022-ben az év igéje - Jn 6,37 - alapján.)