Újrakezdés - Zsolt 51,9-12 - 2023. június 16.

Stephen King író így definiálja a lelkiismeret-furdalást: “A bűntudat olyan, mint a viszkető kiütés: sosem múlik el egészen, mert arra készteti az embert, hogy foglalkozzon vele.“
Azt hiszem, mindannyian ismerjük ezt az érzést. A vissza-visszatérő bűntudatot.
Nagyon érezte ezt az Ószövetség kiemelkedő, azt is mondhatjuk, hogy legnagyobb karriert befutott alakja, Dávid király is.

Ennek a pásztorfiúból lett királynak az életében is volt egy nagy bukás. Beleszeretett egy férjes asszonyba, egyik vitézének a feleségébe. Látott már ilyent a világ, mondhatjuk… Dávid azonban visszaélt a hatalmával, és katonáját, a szeretett nő férjét a halálba küldte. Házasságtörés, gyilkosság, hazugságok, képmutatás…. Sok minden írható Dávid király számlájra…
Ennek ellenére, a Szentírás úgy emlegeti őt, mint aki az Istennek való engedelmesség példaképe, mint, aki a legnagyobb király, és akit egy későbbi király sem tudott felülmúlni a hitben és az Istennek való engedelmességben.
Meglepő fordulat. Isten elfelejtette Dávid kis incidensét? Hogy lehet ez?

Nem hinném. Isten, aki sokkalta hatalmasabb minden hatalmasságnál, bizonyosan nem felejtette el Dávid hibáit és bukásait. Istennek nem az emlékezőtehetségével van a baj… Más oka van annak, hogy Dávidot felemelte és kiemelte a porból. Isten nem feledte el Dávid tetteit, mégsem emlegette fel őket. Miért?
Azért, mert megbocsátotta, amit Dávid tett. Mennyi, mennyi tanulnivalónk van még ezen a téren Istentől… Nekünk ez legtöbbször nagyon nem megy… Hordozzuk a hordozhatatlant, nem felejtünk, nem tudunk megbocsátani… És bocsánatot kérni is alig-alig…

Dávid ebben is nagyobb volt nálunk. Megbánta, amit tett, és tudott bocsánatot is kérni. Nem csak egy ‘bocsival” intézte el, hanem egészen őszintén... Mert Isten szavait hallva összetört ez harcedzett ember, és a kiutat abban látta, ha leborul Istene előtt. És ott nem magyarázkodott, nem mentegetőzött, nem vádolt senkit, hanem letett mindent Istene elé. Nem a körülmények szerencsétlen összjátékára hivatkozott, vagy gyerekkori sérelmeire, hanem így vezekelt:

„Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél. Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!“

Gyönyörű mondatok… “Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak…“ Bennük is van ilyen bizalom és a hit Isten iránt, aki hatalmasabb minden földi gondnál és bajnál? Nagy dolog, igen-igen nagy dolog, hogy Dávid még egy gyilkosság után is tudott abban bízni, hogy Isten segítségével újra boldog és „erős lelkű“ lehet! Hatalmas dolog, hogy számot tudott vetni életével és tetteivel! Irgalmatlanul nagy dolog, hogy le tudta tenni élete terhét! Ma úgy mondanánk, hogy Dávid “dolgozott magán”.

Muszáj volt, hiszen valami olyasmit érezhetett, hogy a „bűntudat olyan, mint a viszkető kiütés: sosem múlik el egészen, mert arra készteti az embert, hogy foglalkozzon vele.“ És ő foglalkozott vele.

Nekünk is megvannak a kis harcaink és kudarcaink, meg gyakran ott van az életünkben az a fránya lelkiismert-furdalás is. És ott vannak a sértettségeink és a küzdelmeink. Kezdünk velünk valamit? Tudunk, vagy akarunk-e kezdeni velük valamit?
Az 51. zsoltár gyönyörű szavai arra bíztatnak minket is, hogy “dolgozzunk magunkon”, és tegyük le elé mindazt, ami nyomaszt bennünket.

Többször idéztem a szószékem az Újragondoló blog bejegyzését. Most is innen választottam néhány gondolatot:

“Eldöntheted, hogy milyen élet álljon előtted. Te döntöd el, hogy a múltad foglyaként akarsz-e élni, mint akinek nincs választása, mint aki "nem tehet mást", mint aki "nem tehet róla". Eldöntheted, hogy hagyod-e, hogy mások ítélkezzenek feletted, és főleg, hogy annak látod-e magad, aminek ezek a hamis ítéletek erőszakosan láttatni szeretnének. Eldöntheted, hogy kinek hiszel. Hogy miben akarsz hinni. Hogy mit látsz, és kinek akarsz látszani. Eldönteheted, hogy hogyan akarod ezután élni az életed.

Nem kell azt hinned, hogy MINDEN döntés kérdése, mert ez nem igaz. A tragédiák megtörténnek. Emberek elmennek. Ma itt élsz, és ezt a munkát végzed, de holnap lehet, hogy tovább kell lépned. DE eldöntheted, hogy ezután ÁLDOZAT leszel-e, vagy TELJESEBB ember. Hogy mit kezdesz az életeddel, ez a te döntésed.”

Döntsünk jól! Döntsünk Isten mellett, elfogadva azt a sok jót, amit kaphatunk tőle. A feloldozás és az újrakezdés lehetőségét is. Mindig. Még akkor is, amikor az író gondolataival azonosulunk: „A bűntudat olyan, mint a viszkető kiütés: sosem múlik el egészen, mert arra készteti az embert, hogy foglalkozzon vele.“
Jézus Krisztus értünk halt meg. Azért, hogy mindig, mindig, az utolsó pillanatig újat tudjunk kezdeni. Vele, érte, önmagunkért. Ámen.

Heinrichs Eszter