Vasárnapi tűnődések - ELÉG
Ki tudja folytatni a jól ismert dal refrénjét? „…még, még még, ennyi…...............nem elég!/ Egyre feljebb furakodom/ Jaj, de magas ez a torony./ Még, még, még, még, még/ Ennyi nem elég! Repül a bálna/ Repül a bálna/ Ez a parancs…”
Igen. Mintha az lenne a parancs, hogy még a bálna is repüljön... Hiszen semmi nem elég. Minden és mindenütt ezt sugallja: legyél jobb! Legyél gyorsabb! Legyen jó a bizonyítványod! Legyen jobb a munkád! Legyen több a fizetésed és még ki tudja mi mindened… Cipeljük magunkkal ezeket az elvárásokat, és megtanítjuk rájuk a gyerekeinket is. Hiszen, “még, még még, semmi nem elég… Repül a bálna. Ez a parancs.”
Pál apostol azonban ma egy egészen más parancsról beszél. Nem is parancs ez, sokkal inkább egy életfilozófia, sőt tapasztalás.
Azt írja: “Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe (…) Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. (…) mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.”
Az egyik legmélyebb, "legerősebb" mondata a Szentírásnak ez az utolsó mondatrész: “...amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.”
Ugye, mi is ismerünk ilyen erőtlenül is erős embereket? Pál apostol mondatáról sokszor eszembe jutnak az idős otthonok, az intézetek, illetve az ott élő emberek. Egy asszony, Anne különösen sokszor. Anne Berlinben élt, valamikor kiváló keramikus volt. Nyolcvan felett is csodálatos megjelenése volt. Pedig egyszerűen öltözködött, mégis, egy kis ezüst ékszerrel, valami modern cipővel, egy szokatlan sállal vagy táskával, mindig kirítt a tömegből. De nem is csak a megjelenése volt feledhetetlen, hanem az embersége, a tudása és persze a gyönyörű kerámiái is. Aztán Anne lerobbant, vagy ahogy Pál apostol fogalmazta évezredekkel ezelőtt, “tövis adatott a testébe”. Egy idősek otthonába került, ahol meglátogattuk. Engem huszonegynéhány évesen meglehetősen sokkolt a kontraszt, hogy Anne a gazdag, eseménydús életéből egy picurka szobába költözött. Ott, a picurka szobájában az ágya fölött volt egy picurka polc. Négy pici kerámiamütyürrel. Ennyit, és a személyes tárgyaiból egészen kevés dolgot hozott magával. Amikor csodálkozva körbenéztem, azt mondta: “ennyi elég nekem”.
Ugyanezt mondta egy másik bölcs asszony, Erzsi néni is, akit a héten látogattam meg egy soproni otthonban. Ez elég. Én már nem akarok innen sehová menni a mennyországon kívül...
Azt hiszem, mindenkinek az életében eljön az a pont, amikor át kell gondolnia, hogy mi az elég. És mekkora, de mekkora ajándék, amikor kesze-kusza gondolataink között meghalljuk a feltámadott Jézus szavait, aki ezt mondja: „Elég neked az én kegyelmem.”
ÉLÉG. Ízlelgessük egy kicsit ezt a szót: ELÉG!
Ha mennyiségként kellene körülírnunk, akkor azt mondhatnánk, hogy az „elég” az több mint a kevés, hiszen a kevés az nem elég. De ha jól belegondolunk, az „elég” az több még a soknál is! Hiszen az elég, az pont elég. Pontosan és éppen annyi, amennyi kell. Nem több és nem is kevesebb. És ha valaki tudja és érzi, hogy ami őt körülveszi és amije van az elég, az talán sokkal boldogabb, mint az, aki azt suttogja, sőt kiabálja bele a világba, hogy “még, még, még, semmi nem elég…”
„Elég neked az én kegyelmem." Azt hiszem, ez az istenhívő emberek talán legfontosabb felismerése. Az, hogy mindannyian Jézus Krisztus kegyelméből élünk! És ez a kegyelem elég nekünk. Hiszen pontosan annyit kapunk, amennyire szükségünk van.
Legyen az ELÉG nekünk is mértékünkké! Ne a még, még, még felé vigyük mindig gondolatainkat, hanem sokkal inkább a hála felé! Hiszen pont annyink van, amennyi kell. Amire most van szükségünk. Akkor is, ha netán tövis adatott a testünkbe. Akkor is, ha még lenne ezer kívánságunk. Akkor is, ha olyan nyomorultnak tűnik minden…
Higgyük, hogy elég nekünk az a kegyelem, amit Jézustól kaphatunk! Hiszen micsoda csodálatos ígéret van ebben a gyönyörű mondatban: “Elég neked az én kegyelmem…”
Higgyük, hogy az elég, ez a gyönyörű, isteni mértékegység azt jelenti: Isten kegyelme velünk van, és elég lesz – ma, holnap, holnapután és még azután is!
Heinrichs Eszter Ágnes
(Elhangzott Ágfalván és Sopronbánfalván 2024. február 4-én, családi istentiszteleten - II. Kor 12, 1-10 alapján.)
