Vasárnapi tűnődések: Emberi módon szólok hozzátok
Dobai Lili: hol vannak hová
lesznek azok a gondolatok amiket nem
mondanak ki az emberek de nagyon is
gondolnak jártukban-keltükben miközben
terheket cipelve mennek az utcán vagy a
boltokat járják lesietnek a lépcsőn vagy
felszállnak a villamosra vonatra vagy süteményt
vesznek a cukrászdában vagy éppen cipőt
próbálnak vagy éppen akkor amikor nem csinálnak
semmit miket gondolnak akkor vajon amikor
látszólag semmittevők mégis ezernyi
gondolat cikázik át rajtuk lehet hogy
nem is a fejükben hanem a szívükben vagy
valahol máshol bennük mélyen és
honnan jönnek hová lesznek ki viszi-hozza őket
ezeket a gondolatokat ki tartja őket számon ha
egyáltalán gondja van rájuk valakinek talán az
angyaloknak ahogy régen tudták és hitték is hogy
minden gondolat általuk jön száll le jut el
hozzánk ôk hozzák-viszik őket és számba veszik
azért hírvivők-hírhozók ők angelusok de vajon tényleg
így van-e mondd meg kérlek
vajon tényleg
igaz-e
Hol vannak és hová lesznek gondolataink, aggodalmaink, félelmeink, vagy akár örömeink? Ki tartja őket számon? Ki számol velük? Kinek fontosak?
Olyan jó újra és újra megtapasztalni, hogy gondjainkkal, aggodalmainkkal, félelmeinkkel, örömeinkkel és mindazzal, ami betölti az életünket, nem vagyunk egyedül.
Ma is annak a gondviselő Istennek a nevében lehetünk együtt, aki ezekkel gyönyörű, kétezer éve aktuális szavakkal támogat minket: - “Emberi módon beszélek, mert erőtlenek vagytok…“
Isten nem felülről monologizál valamit, nem lekezelően közli a közlendőt, nem úgy tárgyal, ahogy áhított pozíciókat elért földi hatalmasságok teszik, vagy tehetnék, hanem "emberi módon".
Milyen hálásak tudunk lenni egy-egy orvosnak, aki közvetlenül, emberséges hangon, "emberi módon" szól hozzánk. Milyen hálásak tudunk lenni általunk nagyra becsült embereknek, amikor „szemmagasságban“, érdeklődően, partnerként viszonyulnak hozzánk. És mennyire, de mennyire ijesztőek tudnak lenni az olyan emberek, akik hatalmi helyzetbe kerülve azonnal hatalmasnak képzelik magukat, és minden alázatot mellőzve villámsebességgel azonosulnak túlméretezett szerepeikkel.
A magasságban lakozó, de közöttünk jelen lévő Isten nem bújik pozíciók, címek és rangok, vagy éppen "felhők mögé", nem a Hóreb hegyéről "üzenget", és nem akarja mindenhatóságát földi hatalmasságokhoz hasonlóan fitogtatni, sokkal inkább “emberi módon”, és nagy-nagy szeretettel szól ma is hozzánk. És higgyük bátran, hogy meghallja még azokat a gondolatainkat és reményfosztlányainkat is, amiket senki más. A költő csudaszép kifejezésekkel ered ezeknek az gondolatfoszlányoknak és érzéseknek a nyomába, ezért dadogva csak ismételni tudom őt:
"hol vannak hová
lesznek azok a gondolatok hol vannak hová
lesznek azok a gondolatok amiket nem
mondanak ki az emberek de nagyon is
gondolnak jártukban-keltükben miközben
terheket cipelve mennek az utcán vagy a
boltokat járják lesietnek a lépcsőn vagy
felszállnak a villamosra vonatra vagy süteményt
vesznek a cukrászdában vagy éppen cipőt
próbálnak vagy éppen akkor amikor nem csinálnak
semmit miket gondolnak akkor vajon amikor
látszólag semmittevők mégis ezernyi
gondolat cikázik át rajtuk lehet hogy
nem is a fejükben hanem a szívükben vagy
valahol máshol bennük mélyen és
honnan jönnek hová lesznek ki viszi-hozza őket
ezeket a gondolatokat ki tartja őket számon ha
egyáltalán gondja van rájuk valakinek
Legyen ennek a vasárnapnak a hatalmas örömhírévé, hogy Isten látja és tudja erőtlenségünket, ezért emberi módon, egyszerűen, közvetlenül szól hozzánk. Hiszen ismer minket, jobban, mint mi magunkat. Igen, minden érzésünkkel és gondolatunkkal tisztában van. Sőt, kíváncsi azokra. Számon tartja őket. Tudja még azt is,
“hol vannak hová
lesznek azok a gondolatok amiket nem
mondanak ki az emberek de nagyon is
gondolnak jártukban-keltükben miközben
terheket cipelve mennek az utcán vagy a
boltokat járják lesietnek a lépcsőn vagy
felszállnak a villamosra vonatra vagy süteményt
vesznek a cukrászdában vagy éppen cipőt
próbálnak vagy éppen akkor amikor nem csinálnak
semmit miket gondolnak akkor vajon amikor
látszólag semmittevők mégis ezernyi
gondolat cikázik át rajtuk lehet hogy
nem is a fejükben hanem a szívükben vagy
valahol máshol bennük mélyen és
honnan jönnek hová lesznek ki viszi-hozza őket
ezeket a gondolatokat ki tartja őket számon ha
egyáltalán gondja van rájuk valakinek”
Hogyne lenne rájuk gondja, hiszen azért tud emberi módon szólni hozzánk, mert emberré lett. Emberségében, embertelen körülmények között - Pál apostol kifejezésével élve “erőtlenségében” -, mutatta meg erejét a kereszten.
Nekünk pedig minden keresztünk, minden kétségünk minden gondolatunk számon van tartva Istennél, aki emberi terheket hordozott, valóságos emberként szenvedett, és - mindennek ellenére, vagy talán éppen ezért - emberi módon akar ma is szólni hozzánk. És azt üzeni emberi hangon ennek az erőtlen világnak, hogy gondja van ránk. Azt, hogy szeret minket. Azt, hogy jó lesz... Azt, hogy mindig van tovább... Azt, hogy az ő felfoghatatlan ajándéka a kegyelem és az örök élet. És erről a csodáról "emberi módon" beszél, hogy legalább valamit megértsünk belőle... Mindeközben emberségesen vigasztal, és olyan szeretettel szeret, ami felszabadít, megszabadít és szabadságot ad erőtlenségeink közepette is...
Hiszen nála vannak, hozzá tartanak
azok a gondolatok amiket nem mondanak ki az emberek de nagyon is
gondolnak jártukban-keltükben miközben
terheket cipelve mennek az utcán vagy a
boltokat járják lesietnek a lépcsőn vagy
felszállnak a villamosra vonatra vagy süteményt
vesznek a cukrászdában vagy éppen cipőt
próbálnak vagy éppen akkor amikor nem csinálnak
semmit…
Nála vannak, hozzá tartanak gondolataink, imáink – erőtlenségünk közepette is.
Heinrichs Eszter
(Valami ilyesmi hangzott el Ágfalván és Sopronbánfalván 2024. július 14-én Rm 6,19-23 alapján. A vers és a kép forrása a Nő a tükörben blog. https://www.facebook.com/photo?fbid=1235216357455593&set=a.6643481745424...)
