Egy csipetnyi balzsam - Vasárnapi tűnődések advent második vasárnapján
És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban. (…) És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Lk 21, 25,27
Wass Albert egyik karácsonyi meséje így kezdődik:
- Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény favágó ember, aki feleségével és hét neveletlen gyermekével éldegélt. Szegény favágó hiába dolgozott, hiába vitte haza minden keresetét, mégsem volt öröm és boldogság az otthonában. Egyéb sem volt ott, csak panaszkodás. Panaszkodott a feleség is folyton, s még a gyerekek is olyan savanyú képpel jártak-keltek, hogy mindenki messzire kerülte őket.
Egy napon a favágó találkozott egy töpörödött anyókával az erdőben, aki rőzsét vitt a hátán. És ahogyan a mesékben lenni szokott: a favágó megszánta az anyókát, és segített a nehéz rőzseköteg cipelésében. Az anyóka pedig köszönete jeléül egy különleges balzsamot adott a favágónak, mellé meg egy lyukas zsákot, azzal az utasítással, hogy kenje be a kenőccsel felesége és a gyerekei szemét is, aztán végül a magáét is.
A család nem örült sem a favágónak, sem a kenőcsnek, a zsákon meg csak nevettek. Aztán, mintha varázslat történt volna... Bekenték a szemüket, és azonnal meglátták, mennyi gazdagság, mennyi öröm, mennyi szépség rejtőzik a kicsike kis szobácskában. Sőt már a szoba sem volt kicsi… És a lyukas zsák is sok-sok kincset rejtett. Ők pedig mindent másként láttak… És mivel ők is megváltoztak, a környezetük is másnak látta őket. A mese azonban itt nem ér véget. Az igazi meglepetés az az, hogy EGY ANGYAL MINDEN, de tényleg MINDEN EMBERNEK ADOTT EGY CSIPETNYIT EBBŐL A BALZSAMBÓL. Még nekünk is! És tudjátok hová rejtette? A fülünk mögé. Keressétek meg az ujjatokkal! Ott, ott… Kicsit fentebb… A recept szerint ezzel jó szaporán meg kell dörzsölni a szemet. Dörzsöljétek csak!
Dörzsöljétek csak egészen addig, amíg nem láttok meg valami mást is, mint eddig…
Az író ezekkel a gondolatokkal zárja a novelláját: “…úgy érzem, hogy bizony jól tennénk, ha mindannyian, akik még itt élünk a földön, megkeresnénk végre a fülünk mögött azt a csipetnyi balzsamot, amit az Úrjézus angyala eldugott volt oda, s ledörzsölnénk vele szemünkről a rosszak látásának csúnya hályogát.”
Hát csak dörzsölgessük a szemünket! És nyitogassuk közben minden érzékszervünket a jézusi szavakra, a jézusi életre…!
Ma ezt üzeni nekünk a Szentírás: “… jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban… (…) És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.”
Ezek a jelek jönnek és jönnek… És nem értjük őket, vagy nem értünk mindent, ahogyan a favágó sem érette a dolgokat. Ezért néha szükségünk van a mesebeli balzsamra, amivel bekenhetjük a szemünket. Azért is, hogy megtanuljunk várakozni… Hiszen advent idején talán az egyik legigazibb dolog, amit tehetünk, az a várakozás. Várjuk Jézus titokzatos szavainak beteljesedését, várjuk - néha a lehetetlent is remélve.
Amikor Jézus arról beszél, hogy legyünk olyanok, mint a gyermekek, talán valami olyasmit is értett rajta, hogy tanuljunk meg úgy várakozni, mint a gyermekek. És ha nehéz a várakozás, és nagyon nem értjük a dolgokat, nyúljunk csak a fülünk mögé, dörzsöljük meg a szemüket, s talán jobban fogunk látni… És talán még Jézusnak ebből a titokzatos ígéreteiből is megérthetünk, vagy éppen megláthatunk valamit: “És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban…” Figyeljük a jeleket!
Heinrichs Eszter
(Valami ilyesmi hangzott el Ágfalván és Sopronbánfalván, 2024. december 12-én családi istentiszteleten Lk 21, 25,27 alapján. Az igehirdetésben előforduló mű: Wass Albert: Karácsonyi mese, A csodálatos balzsam meg a likas zsák)
