Virágvasárnapi tűnődések a kitelepítés 79. évfordulóján

Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bétfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus előreküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: Menjetek az előttetek lévő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna nektek, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat.Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: - „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, aki alázatos, és szamárháton ül, igavonó állat csikóján.”
A tanítványok pedig elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig felült rá.A sokaság az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte haladó és az őt követő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban! Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: Kicsoda ez? A sokaság ezt mondta: Ő Jézus, a galileai Názáretből való próféta. Mt 21, 1-11
Régen, még egyetemista voltam, amikor egy úgynevezett teológusnapra jöttünk Sopronba. A teológusnap azt jelenteti, hogy teológushallgatók egy professzor vagy egyetemi tanár kíséretében egy hétvégét valamelyik gyülekezetben töltenek, ismerkedtek a közösséggel, és az istentiszteleteken szolgálatot vállalnak.
Szóval, Sopronba jöttünk a kétezres évek elején. Akkoriban a soproni gyülekezethez tartoztak a harkai evangélikusok is, tehát oda is elmentünk. Úgy emlékszem vissza, hogy mi, a kisbusznyi teológushallgató, többen voltunk a templomban, mint a harkaiak. És emlékeim között bevillan egy drámai mondat is, amely a soproni lelkész és az egyetemi tanár között hangzott el az istentiszteletet követően. - „A harkai gyülekezetnek vége. Meghalt.“ Akkoriban semmit nem tudtam Harkáról, mégis rosszul érintett, amit hallottam. És bár akkoriban semmit nem tudtam sem Bánfalváról, sem Ágfalváról, de itt is elhangozhattak, és bizonyos egyházi körökben bizonyosan el is hangoztak olyan a mondatok, hogy ezeknek a gyülekezeteknek végük van. Ezek a valamikor virágzó közösségek már „nem életképesek...
Ember tervez, Isten végez… A harkai evangélikusok is köszönik, jól vannak, és Ágfalván meg Bánfalván is mutatkoznak még életjelek a közösségeinkben. Bár sok-sok mindent tönkre tett a 20. század ezekben a gyülekezetekben, az Úristennek valamiért úgy tetszett, hogy 79 évvel a kitelepítés után is legyenek itt evangélikusok. Német ajkú evangélikusok is.
A történelem olyan drámai történéseire, mint a kitelepítés nincsenek mindig szavaink és magyarázataink. Ezért is jó, hogy vannak csodálatos költőink és íróink, akik megfogalmazzák helyettünk a lehetetlent. Örkény István ezt írja: „Aki másokat győz le, mindig beszennyeződik. De aki önmagán győzött, megtisztul általa.”
A kitelepítés 79 év távlatából is úgy tűnik, hogy egyértelmű győzelem volt a magyarországi németek felett. De a történelem vesztesei, jelen esetben a magyarországi németek, ha önmagukat le tudták győzni, a félelmeiket, a traumáikat fel tudták dolgozni, akkor talán el tudják mondani, hogy megtisztultak. És azt is, hogy köszönik szépen, ők is jól vannak, megvannak. Harkán, Sopronban, Ágfalván, Brennbergben és még sok helyütt. Hálás vagyok, hogy csodálatos embereket ismerhettem meg közülük.
Virágvasárnap van, a nagyhét kezdete. Hallottuk az evangéliumi történetben, hogy Jézus a szamár hátára ült, és azon vonult be a Szent városba. A szamár a próféták állata volt. Ott és akkor, a jeruzsálemi városkapunál is prófétai jelentőséggel bírt, hiszen azt hangsúlyozta, hogy a hátán ülő Jézus békés szándékkal jön. A szamárháton érkező ember látványa ezt jelentette az ókorban a legyőzöttek számára: Bár enyém a győzelem, nem lesz vérontás. Mindenkinek megkegyelmezek. Aztán nagypénteken ez a jelentés kibővült: - Én hordozom a terhedet, én viszem a fájdalmadat. Ma pedig már ezeket a mondatokat is a szamáron érkezett próféta szájába adhatjuk: - Én gyógyítom a testi—lelki betegségeiteket... Itt vagyok, hogy gyógyítsam ezt a beteg világot. Nincs más reménységünk kétezer év múltán sem, csak a szamárháton érkező, békességet hozó Jézus.
Ezen a héten volt a költészet napja, ami nem csak József Attilának, hanem az egyik legnagyobb írónak, Márai Sándornak is a születésnapja. Márainak van egy örök aktualitással bíró írása Felelni címmel:
"Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező,
s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell,
az egészre. Ki vagyok? Mit akarok?
Ki ellen, kinek érdekében akarok élni?
Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel?
Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?…
És, felelni az egészre: hol tartok?
Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből,
vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket?
Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell.
Várják a választ, a csend nagy, drámai.
De ilyenkor megtudod és észreveszed,
hogy e kérdésekre szavakkal nem, csak az élettel lehet felelni."
Egyszer majd bizonyosan felelni fognak a történelem urai is az olyan döntésekért, amik családokat és embereket szakítottak szét 79 évvel ezelőtt. És mi is felelni fogunk kisebb-nagyobb döntéseinkért, ha máskor nem is, akkor mindenképpen, amikor az idők végén Valaki megkérdezni: - Megtettük-e a tőlünk telhetőt közösségeinkért, egyházunkért, nemzetiségeinkért..?
Legyen hozzánk irgalmas az Isten, amikor majd várják a választ, a csend pedig nagy lesz, drámai, ahogyan Márai is fogalmazta.
Virágvasárnapon egy olyan gyülekezetben és templomban vagyunk, amelynek a jövője felől nem csak a világi, de az egyházi hatóságok is kételkedtek. A Jóisten tervei azonban hatalmasabbak bizonyultak minden emberi számításnál. Legyen olyan irgalmas Isten mindannyiunkkal, a magyarországi németséggel is, mint amilyen a Sopron környéki evangélikusokkal! Irgalmazzon nekünk, szeressen minket, és gyógyítsa ezt a gyógyíthatatlanul betegnek tűnő világot! Ámen.
Heinrichs Eszter
(Elhangzott Ágfalván és Bánfalván 2025. április 13-án, virágvasárnapon, a kitelepített németekre emlékezve Mt 21,1-11 alapján.)