Milánóban jártunk

Milánóban jártunk

Az Alpok gyönyörű tájain átvonatozva utaztunk Milánóba, a helyi német és svájci alapítású evangélikus egyházközségbe, amelynek temploma és gyülekezeti háza a város központjában van, ott töltöttünk egy felejthetetlen hetet az Ágfalvi-Sopronbánfalvi gyülekezet 18+ ificsoportjával, a templomkertben táborozva, június 27 és július 3 között.

Luther-koktél, Luther-spinner és egyebek

Táborunk szombati napja sem telt élmények nélkül.Tanultunk a bibliafordítás jelentőségéről és Luther házasságáról, készítettük Luther-spinnert és Luther-koktélt, csempésztünk Bibliát a székek között, sorba rakutk az összekeveredett 95 tételt, és mivel Luther is szerette a hasát, rendeztünk a reformátor tiszteletére egy csokoládéevő versenyt is.
A délután pedig strandolással telt.

Hittantábortábor - 3. nap

Mindjárt elérkezünk táborunk harmadik napjának végéhez. Reggel tovább folytattuk Luther életének tanulmányozását: vásároltunk búcsúcédulákat, majd hagytuk, hogy Luther meggyőzzön minket és kiszögezük a templomajtóra a 95 tételt. Délelőtt kirándultunk, délután meg zenélgettünk, játszottunk. Ez is fanasztikus nap volt. Köszönet érte. Fogadják szeretettel felvételeinket!

TÁBORZÁRÓ CSALÁDI ISTENTISZTELET

Szeretettel hívogatunk minden kedves gyülekezeti tagot, minden táborozót az ő családtagjaikat is  június 25-én, vasárnap 9 órára Ágfalvára.
Adjunk hálát közösen a tábor szép emlékeiért, az élményekért, a tanultakért és induljunk Isten áldásával neki a nyári szünidőnek!
Isten hozzon mindenkit!
(Bánfalván 10.30-kor magyar nyelvű istenisztelet lesz.)

Oldalak