Jn 12, 12-15
Nyolcadikos hittanosaimnak feltettem azt a kérdést, hogy mi a nagyhét németül. Majdnem mindenki a „Grosswoche-ra” tippelt, de a legötletesebb verzió így hangzott: "BIGSIEBEN".
17Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején, 1
Brennbergbányán mesélik, hogy nem is olyan régen, az ott élő embereknek különböző állampolgárságuk és különböző színű útleveleik voltak. Ez abból adódott, hogy a monarchia idején a bányászok más európai országokból érkeztek. Lengyelországból, Csehországból, Németországból, Ausztriából...
„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet." Lk 19,10
Az ötödikes hittanosaimmal már harmadik órája a tékozló, avagy az elveszett fiú példázatáról gondolkodunk. Magával ragad és fogva tart minket ez a gyönyörű történet, és valahogy nem akaródzik tovább menni... Egyrészt, mert fontos példázatról van szó, másrészt, mert újra és újra, szinte minden szereplőben magunkra ismerünk.
5Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.
Amikor böjt kapcsán legtöbbször a húsmentes étkezést sugallja az egyház, a média, meg talán a neveltetésünk is, nekem egy ízig-vérig húsos emlék jut eszembe. Méghozzá réges-régi disznóölésekről, ahol idős nagymamám súrolta a nap végén a hatalmas kondérokat.
Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette. 1Móz 1,26-27
Amikor a kisfiaim óvodások voltak, volt egy ládikánk, telis-tele jelmezekkel, álarcokkal, ilyen-olyan maszkokkal, kalapokkal és színes parókákkal. Ezek voltak a legtöbbször használt játékok. Dávid és Ármin nem tudták megunni, hogy egyik nap Pókemberek, másik nap bohócok, harmadik nap rendőrök, postások, Batmanek vagy éppen nagy barna macik lehettek.
Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága.
A héten sütöttem kenyeret. Kovászosat. Az elmúlt hetekben egész jól sikerültek a kenyérkéim, még azok a szép kis buborékok is megjelentek bennük, amikről „a nagykönyvek” írnak. Az utolsó sütésnél azonban elfelejtettem sót tenni a tésztába. Mikor erre rájöttem, már a szakajtókban várakoztak a szépen megformált alkotások. Persze, próbáltam menteni a menthetőt, de nem jártam nagy sikerrel.
A 2022-es év igéje: Jézus Krisztus mondja: Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el. Jn 6,37
Szenteste, mikor elhagytuk a jéghideg ágfalvi templomot, néhány gyülekezeti tag azon nosztalgiázott, hogy pár évtizeddel ezelőtt mennyi, mennyi rakétát, petárdát és csillagszórót dobáltak le a toronyablakokból a december 24-i istentisztelet ideje alatt. Aztán az akkori helyettes lelkész, Foltin Brúnó betiltotta a szentesti petárdázást.
Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag. Jel 22,16
Hol volt, hol nem volt, messze-messze tájon élt egy szent ember, aki meg akarta ismerni az élet értelmét. Folyton-folyvást szent szavakon és ilyen-olyan bölcsességeken meditált, kutatta a titkokat. Egy napon az Úr teljesítette a kívánságát. A szent ember látomást kapott.
1Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az ÚR, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! – mondja a Seregek URa.
Van önnek unokája? Van önnek reménysége?
Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk! Zsolt 80,8
Az elmúlt héten készítettünk a hittanosokkal egy koszorút. A gyerekek körberajzolták a kezeiket, aztán kivágták, és ráírtak, vagy rárajzoltak valami számukra fontosat. A kezeket aztán egy kartonra ragasztottunk, ami telis-tele lett olyan imákkal és dolgokkal, amik a meghatározóak számukra.
