1Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira.
Ki tudja folytatni a jól ismert ének refrénjét? „…még, még még…, ennyi…“
„Még, még, még, még, még
Ennyi nem elég!
Egyre feljebb furakodom
Jaj, de magas ez a torony.
Még, még, még, még, még
Ennyi nem elég!
Repül a bálna
Repül a bálna
Ez a parancs…”
Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva.
Gyerekkoromban iskolába jövet-menet rendszerint a tűzoltóság előtt bicikliztem el. Délutánonként irigykedve néztem az épület előtt elterülő zöld gyepet, ahol a tűzoltók nevetgélve dobálták egymásnak a labdát, vagy éppen beszélgettek, netán olvastak - munkaidőben. Készenlétben álltak, akkor is, ha látszólag csak labdát pattogtattak, egymással diskuráltak vagy olvastak.
18Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől.
Egy szentesti találós kérdést hoztam Reményik Sándortól. Kiről van szó?
„Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.“
Jézus mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.
A múlt vásárnapi istentisztelet után Szabó Magda egyik regényének címe jutott eszembe. Nem mesélem ez, miről szól a könyv, csak a címet magyarázom egy kicsit, ami így hangzik: Mondják meg Zsófikának. Zsófika orvos apja szívrohamban meghal. Utolsó fél mondata kislányának lett volna egy üzenet: Mondják meg Zsófikának...
Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél.
Stephen King író így definiálja a lelkiismeret-furdalást: “A bűntudat olyan, mint a viszkető kiütés: sosem múlik el egészen, mert arra készteti az embert, hogy foglalkozzon vele.“
Azt hiszem, mindannyian ismerjük ezt az érzést. A vissza-visszatérő bűntudatot.
"Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet." I. Kor 13,13
Az emberi élet nagy fordulópontjainál jó megállni, előre-, hátra- és felfelé tekinteni. Egy ilyen szomorú fordulópont gyülekezeteink, településeink - és bővíthetjük a kört -, országunk és Európa életében is a németek hetvenhét évvel ezelőtti elűzése, kitelepítése.
„Erről beszélgettek egymás közt: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve.
Az első osztályosokkal hittanórán elkészítettük Jézus sziklasírját. Nem papírból, nem gipszből vagy kőből, hanem zsemlékből. A zsemléket én sütöttem. Sír pedig úgy lett belőlük, hogy a gyerkőcök haraptak a zsemléjükből, megették az első falatokat, aztán pedig ujjacskáik segítségével kivájták a „sziklasír” belsejét... Azt, amit „kibányásztak” már nem fogyasztották el, hanem jól összegyúrták.
Jn 12, 12-15
Nyolcadikos hittanosaimnak feltettem azt a kérdést, hogy mi a nagyhét németül. Majdnem mindenki a „Grosswoche-ra” tippelt, de a legötletesebb verzió így hangzott: "BIGSIEBEN".
17Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején, 1
Brennbergbányán mesélik, hogy nem is olyan régen, az ott élő embereknek különböző állampolgárságuk és különböző színű útleveleik voltak. Ez abból adódott, hogy a monarchia idején a bányászok más európai országokból érkeztek. Lengyelországból, Csehországból, Németországból, Ausztriából...
„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet." Lk 19,10
Az ötödikes hittanosaimmal már harmadik órája a tékozló, avagy az elveszett fiú példázatáról gondolkodunk. Magával ragad és fogva tart minket ez a gyönyörű történet, és valahogy nem akaródzik tovább menni... Egyrészt, mert fontos példázatról van szó, másrészt, mert újra és újra, szinte minden szereplőben magunkra ismerünk.
