Sárhelyi Erika: Utolsó pecsét
Szépen kellene majd megöregedni,
csak úgy magunkhoz ölelni az időt,
ne vegye észre rajtunk kívül senki,
hogy ott állunk már az örök tél előtt.
Mert olykor méltatlanná lesz az élet
– törődik a test és bomlik az elme –,
ha minden nap a káoszban ér véget,
már nem elég az égiek kegyelme.
Mert úgy lenne jó: ha hajlott háttal is,
de vegytiszta tudattal és merészen…
Mert úgy kellene, hogy ne legyen hamis
az utolsó pecsét az útlevélen.
Adventváró gyerekdélután Ágfalván
Rab Zsuzsa: De addig
De addig mennyi elfutó vonat,
de addig mennyi vertszárnyú madár,
de addig mennyi mázsás virradat,
mennyi perzselt, koromszárnyú levél,
de addig mennyi testté-lett hiány,
és mennyi karrá-nem-lett ölelés,
falakról visszapattant nevetés,
mennyi sikongó mentőautó,
mennyi gyűrt vánkos, gubanc takaró,
mennyi nehéz kosár, hány temetés,
mennyi betű, mennyi szívpercenés,
hány nem és hány miért és hány soha,
hány mégis, hány azértsem, hány talán,
és mennyi szó, hűvösen cseppenő,
Meseszép...
Vasárnapi tűnődések - "...tegyétek szívből..."
Novemberi alkalmaink
Luther-est Bánfalván
Aratási hálaadás
November 6-án, vasárnap hálával gondolunk istentiszteleteinken arra, hogy mindezidáig megtartott minket az Úristen. Az oltáron elhelyezett termények szimbolizálják mindazt, amit - talán kérés nélkül is - megkaptunk Istentől. A táplálékot, a mindennapi kenyeret, a tiszta vizet... és mindazt, amire szükségünk van.










