Vita Zoltán: Van úgy az ember

Van úgy az ember,
hogy 'álmodozni' vágyik,
mégsem jut messzebb:
- riasztó úton - csak a valóságig.

Van úgy az ember,
hogy bár 'szólani' vágyik,
mégsem jut messzebb:
- tétova úton - csak a hallgatásig.

Van úgy az ember,
hogy 'bátorságra' vágyik,
mégsem jut messzebb:
- bénító úton - a megalkuvásig.

Van úgy az ember,
'őszinteségre' vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ösvényes úton - csak a hazugságig.

Márai Sándor: December

Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött. Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé.

Simon Márton: Arról, hogy mi jó

Czesław Miłosznak

A téli szombat délelőttök, amikor semmi dolgunk.
Az egyszerű, matt, nehéz porcelánok.Egy kényelmes szék.

Egy nyaklánc felcsatolása.
Az ablakpárkányon álló, antik ezüst hamutálban a hó.

A percekig tartó, felszabadult, abbahagyhatatlan nevetés.
A sirályok éjszakánként a hidak felett.

Amikor azt hiszed, nincs nálad tűz, mégis találsz a zsebedben.
Nézni, ahogy mások horgásznak.A körte.

A ribizli. Az agavék csöndje.
Életedben először venni le valakiről a pólót.

 

Ó jöjj, ó jöjj Immánuel...

"Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.

Ami megmarad... - Vasárnapi tűnődések II./2. - Advent első vasárnapján

Hét németországi év után az ember lánya egy kicsit „kocka” lesz... Azt hiszem, Berlinben ragadt rám az a vágy, hogy nekem mindig mindent előre tudnom kell. Tudom kell, mit, kivel és mikor... Amikor a németországi gyülekezeti élet adminisztratív oldalára gondolok, két szó jut eszembe először. A „vorbereiten” (előkészíteni) és a „planen” (tervezni).

Elkészült a kapu

Januárban - szó szerint - szétfújta a szél gyülekezeti házunk kapuját. Köszönet az új kapu finanszírozásáért a Soproni Egyházmegyének és gyülekezeti tagjainknak. És nagy-nagy köszönet Bánfalva legjobb, legkedvesebb és legviccesebb asztalosainak, Szabó Mihálynak és Kóbor Jánosnak, akik elkészítették Ágfalva legszebb kapuját.

Ady Endre: A mindegy átka

Sorakoznak s elfutnak a hetek,
Mintha kórház-szagtól futnának.
Talán nem volt soha ilyen beteg
Az Élet, mely szennyesen bukdos
S nem tud eljutni tiszta kúthoz.

Máskor se volt itt élni jó dolog,
De viharok sűrűbben jöttek
És többen voltak zúgó bátorok.
Most már a reménytelen Mindegy
Túlságosan meggyőzött minket.

A Mindegy, mi ma mindent összetör,
A lágy ujjakat összefonja,
Hogy nem szorul össze az ököl.
S hogy itt még valami teremjen,
Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.

 

Könnyű fehér ruhában - Vasárnapi tűnődések II./1.

 József Attila egyik utolsó nagy verse a „Könnyű fehér ruhában”. Vágó Márta, Attila egykori szerelme így emlékezik vissza a vers megjelenésére: [Attila] „ruganyos, friss léptekkel, derűs arccal jött be, úgy nézett szét, mint aki hazajön hosszú távollét után. (...) - Én most adósságokat fizetek (...) mielőtt elmegyek. // – Elmész? Hová?

Oldalak