Kedves Bánfalviak! Bár a templomajtó már jó ideje zárva van a vírushelyzet miatt, a "kulisszák mögött" azért zajlanak ám az események... Az elmúlt hetekben például megszépült a templom előtere és irodája. Nagy-nagy köszönet Remus Dregici-nek, aki önkéntes munkában, ingyen kifestette ezeket a helyiségeket.
Az egyik este egy idős bácsi hívott Németországból. Magyarul beszélt, kedves, németesen dallamos hangsúlyokkal. Azért keresett, mert egy Bibliát szeretne ajándékozni a gyülekezetnek. Mivel német nyelvű Bibliában nem szenved hiányt közösségünk, annyira nem voltam lelkes a felajánlástól...
Szakad a part, s lám, te belekapaszkodol,
holott úsznod kéne, s kikötni valahol.
Nap kergeti
a telet.
Hancúroznak
friss szelek.
Nyelvecskéjével
a fű
tavaszt kóstol:
- Jóízű!
Bimbót bont a
barka már.
A hóvirág?
Ő sem vár.
Hosszú volt a
tél nagyon.
Jót nyújtózik
a napon.
(Fotó: Pölcz Klaudia, Sopron)
Életünket nagyban meghatározza, hogy kit engedünk közel magunkhoz, kivel vagyunk kapcsolatban, és ki az, akiben megbízunk. És az sem elhanyagolható tényező, hogy mindez mikor történik…
A minap az egyik híradásban felfigyeltem arra a fél mondatra, ami azt taglalta, hogy a koronavírus okozta változások miatt a jövőkutatók elemzéseire támaszkodnak a gazdasági szakemberek... Jövőkutató. Ez a számomra újra felfedezett és magávalragadó kifejezés egy szakmát takar.
A Tejúton, ott sem áll le a forgalom,
ha a csillagok közt elakad egy atom.
(Forrás: https://www.facebook.com/Noatukorben/photos/a.183027458391865/4136599399...)
Igyekszem a hittanórákra nem az utolsó pillanatban „beesni”. Nem csak azért, mert ez így dukál, hanem azért is, mert a szünetekben egy kicsit más oldalukról is megismerhetem a gyerekeket. Az elsőseimhez is időben odaértem a héten. És milyen jó, hogy korábban ott voltam, mert így végighallgathattam, ahogyan megbeszélik életük eseményeit.
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában…
A héten elajándékoztam valakinek egy lila kendőmet. Nem azért írom le, mert "nagylelkűségemet" szeretném fitogtatni - hiszen így is jóval több sálam, kiskendőm, nagykendőm, keszkenőm és különböző izé-bizém van, mint amire szükségem lenne -, hanem azért, mert én ezt a kendőt már több mint harminc éve őrízgettem.
