"De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (...) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (...)

(Antoine de Saint-Exupéry)

Fekete István írja: "Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása."

Viszontlátásra, - mondom, és megyek. 
Robognak vonatok és életek - 
Bennem, legbelül valami remeg. 
Mert nem tudom, 
Sohasem tudhatom: 
Szoríthatom-e még 
Azt a kezet, amit elengedek. 
 

Egy nap hazamegyünk fapados vonaton,
nem viszünk mást, csak a régi szavakat,
majd rajzolunk az ablakra és énekelünk
és visszaköszön mindenki, aki leszáll;
egy nap hazamegyünk, senki sem néz ránk,
csak tudják: ott vagyunk,
nem kell szégyellnem a kezem,
hogy kifordítva ölembe hull;
egy nap hazamegyünk,
hazavisz mindenkit a fájdalom,

Egyre szebbek az ágfalvi templom nyílászárói. A torony bejárati ajtaja pedig egyszerűen meseszép, mióta - restaurátorunk szavaival élve - "levetkezte magáról" a kopott festéket, és olajjal bekenve eredeti pompájában ragyoghat. Az ajtók melletti kőkeretek és az utca felőli burkolatok is részben megújulnak. Nagy köszönet az NKA-nak a támogatásért és a B-Komponens Kft.

"Nincs biztos befektetés. Ha szeretsz; sebezhető vagy. Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap. Ha érintetlenül meg akarod őrízni, ne add senkinek, még egy állatnak se! Óvatosan bugyoláld be mindenféle kis hóbortba és kedvtelésbe; gondosan kerülj minden kötődést; zárd be jól önzésed ládikójába - vagy koporsójába!

„Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása. ” Fekete István

A minap a Fenyő téri iskola folyosóján beszédbe elegyedtem egy számomra nagyon kedves hölggyel, aki az egyik szomszédos gyülekezet presbitere, szíve-lelke, mindenese. Ebben a gyülekezetben - mondjuk ki -, Harkán tegnap lelkészt iktattak. Ezúton is gratulálunk Kadlecsik Zolinak.

Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,