Látogatóban az erdélyi szászoknál

Július 2-7. között az ágfalvi és a harkai gyülekezet tagjai közül néhányan részt vehettek a Berlini Evangélikus Akadémia által - az erdélyi Medgyesen - rendezett konferencián, melynek a helyi német evangélikus gyülekezet adott otthont. A rendezvény házigazdái Gerhat Servatius-Depner medgyesi, Jiri Dvoracek zürichi és Michael Heinrichs ágfalvi lelkészek voltak.

Mitől lesz otthon az otthon? – Beszámoló táborunk harmadik napjáról

Táborunk harmadik napján az otthon érzéséről beszélgettünk. Mitől érezzük magunkat otthon? Mi teszi az otthont otthonná? Mi tette a régi ágfalviaknak az otthont otthonukká…? És mitől lesz az új ágfalviaknak, bánfalviaknak, a Sopronba és a környékére költözötteknek otthona ez a varázslatos hely itt a nyugati végeken?

A bükkfa kínai bajusza és a hársfa limonádéja - Hittantáborunk második napjának történései

Böhm András írja az alábbiakat az Ágfalvi Mozaik című könyvében: „A szegény családok tavasztól őszig járták az erdőt. A hóvirágtól és gyöngyvirágtól kezdve késő őszig találtak az erdőn és a réteken szedni- és eladnivalót. Különféle gombákat, epret, málnát, feketeszedret, sóskát, cikláment, áfonyát, madársóskát.

Hittantábor - első nap - képes beszámoló

Túl vagyunk idei táborunk első napján, melynek témája az ágfalvi és a Sopron környéki német nemzetiségi hagyományok. A nap során beszélgettünk a gyökerek és a múlt ismeretének fontosságáról, így előkerült Scholtz Ödön egykori ágfalvi, bánfalvi és lépesfalvi evangélikus lelkész neve és munkássága és Böhm András, sokunk András bácsijának lelki és szellemi hagyatéka is.

Oldalak