Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.
Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd, ki únod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngyös takarót.
(Kép: Ofra Amit)
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
Szavak, csodálatos szavak.
Békítenek, lázítanak.
Eldöntenek egy életet,
följárnak, mint kísértetek.
Szárnyalnak, mint a gondolat,
görnyedve hordnak gondokat.
Világokat jelentenek,
meghaltál, ha már nincsenek.
Dalolnak és dadognak ők,
gügyögnek, mint a szeretők.
Ölnek és feltámasztanak:
szavak, csodálatos szavak.
kicsiket kéne
kívánni csak, úgy bármi
ajándék lenne
Ne fájjon a lelkem,
Ne fájjon a testem,
Legyen, ki felemel,
Amikor elestem.
Amit méznek érzek,
Epévé ne váljék,
Kövessen a béke
Mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében.
(Forrás: Versszínház)
„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.
.
„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek !” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb.
Mert nem az a dolgunk,
hogy könnyű legyen.
Hanem hogy könnyűek legyünk.
Ha mégoly nehéz is.
(Forrás: Nő a tükörben)
Fehér hópelyhek, pici melódiák,
Gazdátlan álmok, fagyott angyal-szárnyak,
Jöjjetek, szálljatok, segítsetek
A sárnak.
Fent, a Semmiben, fehér, szűz a világ.
Oh szép a Semmi, de jobb a valóság.
Jobb a sár, mint a köd s mint köd-kertben
A rózsák.
Sáros, édes Föld (milyen régi e dal),
Te vagy álmok s hópelyhek menedéke:
Élsz és sarad kacag a Semmire,
Az Égre.
A szív a legfurcsább csavargó,
vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
de mindig kész van útra kélni,
ha nyílik rája alkalom.
A szív a legfurcsább csavargó,
a tolvaj-utat kedveli,
hiába tiltja tilalomfa,
nem hajt veszélyre, tilalomra,
még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó,
minden lépése új talány:
onnan szalad, hol rája várnak,
s hívatlanul oson be másnap
pár ragyogó szem ablakán.
Szakad a part, s lám, te belekapaszkodol,
holott úsznod kéne, s kikötni valahol.
