Eszter kedvenc versei

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,

Várnai Zseni: Csak kéken bámult rám az ég …

Az égre néztem: nem felelt,
Nem értette, mit kérdezek.
Az ég oly messze, messze van,
nem érzi, amit érezek.
Csak kéken bámult rám az ég,
a nap mosolygott fényesen,
nem értette, mit kérdezek,
a távol, égi értelem.

A földhöz szóltam: nem felelt.
Pelyhedzett rajta már a zöld,
nem értette, mit kérdezek,
ölelkezett éppen a föld.
Az ég a földre ráhajolt,
pezsdült az ősi gerjedés,
túl minden emberbánaton.
Nem érthették a bánatom.

François Villon: Ellentétek balladája

Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánál vad láz diderget;
Hazám földjén is száműzött vagyok;
Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az biztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem a bosszúság;
Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.
Nem biztos csak a kétes a szememnek
S ami világos, mint a nap: titok;
Hiszek a véletlennek, hirtelennek,
S gyanúm az igaz körül sompolyog;

Balla Eszter: Önarckép

Akartátok vagy sem,

itt vagyok, mint

hálójába ragadt pók:

önmagam labirintusa.

Meggörbült tükrömben

magamat meglátni félek.

Ahogy körülöttem

a falról leolvadnak az órák,

a betonfalak között

elkószálnak az álmok,

és rohannak a füstfelhők fölé.

Kívül görnyedt hát és

szélfogó göndör haj.

Belül fogaskerekek, mint

elsüllyedt malmok őrlik

a múltat, s kék, puha köd

jövőről álmodnak a szív lomha

billentyűi.

 

Fodor Ákos: A lélek függetlenségéről

Ha tudod, hogy rossz a kályhád:
a nyár hevében is fázni kezdesz.

KORREKT FUTUROLÓGIAI JELENTÉS
Egészen biztos,
hogy előbb-utóbb ez vagy
az lesz, így vagy úgy.

PATTHELYZETJELENTÉS
Kétségbe von, ha nincs mit tennem;
szorongat, hajszol, hogyha van.
Nem más ez, mint rohanás, helyben
— mióta túléltem magam.

VÁLTOZAT
üvegesedem.
Tisztán tartom magam, hogy
mögém is láthass.

ECCE HOMO
Gyanúba fogjuk a Tökéletest
és magyarázgatjuk az elfogadhatatlant.

Sólyomfi Nagy Zoltán: Engedd, hadd történjen

Engedd, hogy az inged alá
könnyű szél befújjon
Hajad hosszú fürtjei közt
játékosan bújjon
Engedd, hegyi patak vize
arcod megsimítsa
Mélyről bukkant hűvösével
lelked szomját oltsa
Engedd kelő Nap korongját
szemedben csillanni
Tüzesedő vörös fényét
véredbe olvadni
Engedd, hogy a föld alattad
támaszod lehessen
Lábad hóban, selymes fűben
útjára mehessen
Engedd magad friss erdőben
szűz ösvényen járni
Nem gondolni semmire sem
semmire sem várni
Engedd, szikla repedésén

Gyökössy Endre: Csöndben, némán

 

Sírtál-e már úgy,
hogy nem folyt a könnyed?
Nevettél-e úgy,
ahogy nem fogsz többet?
Daloltál-e úgy,
hogy nem hallotta senki?
Sétáltál-e úgy,
hogy nem kellett elmenni?
Álmodtál-e úgy,
hogy az nem volt álom?
Játszottál-e már
húrtalan gitáron?
Repültél-e már,
fűben hanyatt fekve?
Kószáltál-e már,
csillagtalan este?
Temettél-e már,
sok szép halott álmot?
Tettél-e jót úgy,
hogy csak Isten látott:
csöndben némán?

Turi Tímea: A bökkenő

Vannak emberek, akik körülöttünk
élnek, de nem részei a történeteinknek.
Szeretjük őket, sokat vagyunk velük, de
nincs közünk hozzájuk. Ellenben páran,
akiket csak keveset látunk és akikkel keveset
beszélünk, sőt, akiket talán nem is ismerünk,
azoknak igenis van beleszólásuk abba a
meghatározhatatlan valamibe, amit jobb szó
híján a történetünknek nevezünk. A bökkenő
csak az, hogy mindezek után számolnunk
kell egy szomorú tanulság kísértésével:
hogy a történetünkhöz mi magunknak nincsen

Oldalak