Eszter kedvenc versei

Gámentzy Eduárd: Hozhatok neked

Hervadó virágok helyett,

Hozhatok neked színeket!

Kéket az égről,

Aranyló sárgát,

Legyen belőle

Takaród, párnád!

Ezüstöt csillogó

Forrás vizéből,

Hozhatok neked

Feketét, mélyről.

Nem olyan gyászos

Elszomorítót,

Csak olyan elfedő

Menedékadót.

Hozhatok neked

Hófehér márványt,

Legyen a tükröd!

Hozok szivárványt!

Kifeszítem föléd

Nem sírhatsz már soha!

Hozhatok neked!...

- Csak tudnám, hogy hova

Hajnal Éva: Jobban szeretem (Wisława Szymborskának)

Jobban szeretem a kutyákat, leginkább a vizslát.
Jobban szeretem a csokit.

Jobban szeretem az egészmogyoróst, mint a nyomokbant.

Jobban szeretem a voltaképpent.

Jobban szeretem a keddet, voltaképpen nem is tudom, miért.

Jobban szeretem a repetitív részeket.

Jobban szeretem a kéket.

Jobban szeretem a pipacsot és a margarétát.

Jobban szeretem a csendet.

Jobban szeretem a hideget, vagy a forrót a langyosnál.

Jobban szeretem a legkisebb királyfit.

Jobban szeretem a zenét.

Révész Sándor: Vigyázz a madárra

Ember, a világ két kezedtől sír
Egyikkel a kerted ásod, másikkal a sírt
A másik tudod bőven várhat rád
Építsd a kertet hát tovább
s közben a Mindent jól vigyázd

Vigyázz a madárra ha kertedbe repül
Őrizd meg a csendet, el se menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll
Vigyázz a madárra, ha válladra repül
Amerre az élet, arra menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll

Naszvadi Judit: Velem álmodtál

Velem álmodtál.
Tudom, mert én pedig veled.
Egymás álmában tébláboltunk
félidegenen.
Nem láttam tisztán az arcodat.
Bizonytalan kontúrjaidat mégis
egyben tartotta a tudat,
hogy te vagy az
a furcsa szürke ing alatt.
Nem történt semmi érdekes.
Az irodámban ültél,
én csendben néztelek.
Olvastál. Nem láttam a könyvedet,
csak a lapozást.
Olyan jó, olyan természetes
volt ez a hosszú pillanat.
Az ajtó mögül lázas készülődés
zaja siettetett minket valahová.
Mégsem mozdultam.

Szabó Lőrinc: Ünnep

Áldassál, Uram, amiért

nékem is adtál valamit,

áldassál, amiért

nemcsak szépséget s szórakozást

teremtettél, nemcsak gyönyörű

templomokat s félelmetes

pénz-szörnyeket, nemcsak ifju

lelkesedést, friss vért, kacagó

lányokat s gyermekeket, – óh,

áldassál, Uram, amiért

a mulandó örömök

s harcok hétköznapjai után

megteremtetted az ünnepet,

a megnyugvást,

a semmit,

aki az idő teljességében

értem is eljön

és áldott karjaiban

elringat mindörökre. Ámen.

Sárhelyi Erika: Utolsó pecsét

Szépen kellene majd megöregedni,

csak úgy magunkhoz ölelni az időt,

ne vegye észre rajtunk kívül senki,

hogy ott állunk már az örök tél előtt.

 

Mert olykor méltatlanná lesz az élet

– törődik a test és bomlik az elme –,

ha minden nap a káoszban ér véget,

már nem elég az égiek kegyelme.

 

Mert úgy lenne jó: ha hajlott háttal is,

de vegytiszta tudattal és merészen…

Mert úgy kellene, hogy ne legyen hamis

az utolsó pecsét az útlevélen.

Rab Zsuzsa: De addig

De addig mennyi elfutó vonat,

de addig mennyi vertszárnyú madár,

de addig mennyi mázsás virradat,

mennyi perzselt, koromszárnyú levél,

de addig mennyi testté-lett hiány,

és mennyi karrá-nem-lett ölelés,

falakról visszapattant nevetés,

mennyi sikongó mentőautó,

mennyi gyűrt vánkos, gubanc takaró,

mennyi nehéz kosár, hány temetés,

mennyi betű, mennyi szívpercenés,

hány nem és hány miért és hány soha,

hány mégis, hány azértsem, hány talán,

és mennyi szó, hűvösen cseppenő,

Oldalak