Eszter kedvenc versei

Móra Magda: Számadás

De jó is néha számba venni:
mit kellett volna másként tenni.
Jaj, én is annyiszor hibáztam,
sütött a nap, és mégis áztam,

Az idővel is rosszul éltem,
hol pazaroltam, hol szűkre mértem,
későn feküdtem, késve keltem,
és nagyon ritkán ünnepeltem.

Félúton mennyiszer megálltam!
Ha nem is kértem, sokat vártam,
sokat vártam a szívtől, észtől,
az igaz szótól, tiszta kéztől,

S bár minden nagyban hittel hittem,
az életet mint terhet vittem.
Fáradtan sokszor meghajoltam,
és minden harchoz gyenge voltam

Tóth Krisztina: Magnak jó lesz

 

Rákos apám
dühödten gyomlál a kertben.
Óriási hasán áthajolva
ül a sámlin és vastag, fekete gyökereket
húz ki a zsíros földből.

Rákos apám
álmatlan bolyong a házban.
Kimegy a konyhába, szétnéz,
feldönt ezt-azt, gyújtogatja a villanyokat,
szétnyom egy alvó pókot.

Rákos apám
semmit se bír már megenni.
Tányérra tesz két nápolyit,
visszahanyatlik, kapcsolgatja a tévét,

főzős műsorokat néz.

Naszvadi Judith: Ahol minden elcsitul

Ennek kacska volt a lába,
Az a fél combját forrázta le,
Ennek a fia ott maradt Szibériába’,
Amaz tanyáról költözött be.

Ez itt folyton szidta az asszonyt,
Az meg elitta egy egész ház árát,
Emez örökké verte a blattot,
Amaz angyalként zenélt hárfán.

Ennek meghalt az összes gyereke,
Annak két lánya volt – pap létire,
Azt agyonzúzta a vonat kereke,
Ez a végén nem emlékezett már semmire.

Gyönyörűségek Fodor Ákostól

KÉT BOLDOGSÁG-TÍPUS

– Azt tehetem, amit szeretek.

– Azt szeretem, amit tehetek

 

AGGSÁG

amit tudok: fáraszt;
amit nem: ijeszt

 

INTERJÚ

„Ars poeticám”?
– Olyat írni, amilyet
olvasni vágynék.

 

AZ EMBERI LÉPTÉKRŐL

Komitragikus:
villámfénynél próbálunk
regényt olvasni.

 

LEGFŐBB BECSVÁGYAM

mennél pontosabb
mondatokat írni a
KÉRDŐJEL elé

 

ZÁRÓVIZSGA-DOLGOZAT

Dsida Jenő: Ha valaki jönne...

Ha most valaki halkan idejönne,
idelopózna a hátam mögé
és megkérdezné: fáradt vagyok-é?
Kicsi kezét, mint tearózsa szírmát
finom-borzolón fürtjeimbe lökné
s én azt hinném, hogy úgy marad örökké.
Leoldaná selyempuha kendőjét
és vállamra tenné, hogy meg ne fázzam.
Ajkával mérné: nincs-e lázam?
Nem lenne szava, nézne csak,
míg én hallgatnék magamat keresve,
lelankadva egy félbemaradt versre...
S ha már szabályos lett a pihegésem
és lelkem földjén álom-eke szánt át, -
vigyázva, halkan elfödné a lámpát.

Oldalak